2010. január 4., hétfő

Kerti út


Kinek munka, élelem vagy megélhetés forrása, kinek alkotás, esetleg művészet. Van ki jó dolgában műveli, más jobb híján és van aki csak nézelődik, sétál benne vagy inkább fényképezi. Az alig több, mint ezer négyzetméteres falusi kertem Észak-Magyarországon számomra olyan hely, ahol jó lenni, figyelni a növényeket és egyéb lakóit; gondolataim egyik legfontosabb színtere. Amikor hó borítja és a nappali hőmérséklet sem emelkedik fagypont fölé - ahogyan ma - jobb híján a képzeletemben épül, és talán gyakrabban fényképezem. Bejegyzéseimben az utat tervezem dokumentálni, mely a kert kialakításában vezet.  

4 megjegyzés:

  1. Kedves Kertbarát!

    Szimpatikus, emberi gondalatokkal teli blogodnak komolyan megörültem. Kíváncsian várom majd az újabb- és újabb bejegyzéseket,
    már csak azért is, mert Mi is éppen egy hasonló kert (szintén hegyvidéki, falusi, méretre is hasonló) hasonló kerti útján tesszük meg az első lépéseket (azaz eddig gyakorlatilag minimálisan alakítottunk benne bármit is). Engedelmeddel tettem is egy hivatkozást, ajánlást a Te blogodra a sajátunkról, hogy gyorsabban megtaláljalak, és mások is olvashassák az általad írtakat.

    Szimpatikusak a kis tippek és ötletek pl. az elbomló palántás dobozokról -- ezek nekem még nagymamám praktikáiból voltak ismertek, de nagyon örülök, hogy felidézted bennem!

    Madárdaltól hangos tavaszt kívánva: Nyözö
    http://kerteszleszek.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kertész! Örömmel olvasom, hogy idetaláltál, és biztató számomra, hogy nem vagyok egyedül a kertszemléletemmel.

    Köszönöm a kedves szavakat és a jókívánságot remélve, hogy hasznos olvasnivalóra lelsz itt máskor is. Már megyek is a blogodra...

    Fényes tavaszi napokat kívánok!

    Eszter

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eszter, köszönet a sok hasznos írásért, nem tudok betelni az elsőkézből jövő gazdag információkkal. További jó munkát!

    VálaszTörlés