2011. november 20., vasárnap

Burgonya

A burgonyatermesztéshez ideális tenyészidőszak hasonlít az ideire a meleg tavasszal, a csapadékos június-júliussal, majd szárazabb augusztussal és az egészen napos szeptemberrel. Máskülönben a Kárpát-medence a viszonylag száraz, forró nyaraival nem számít optimálisnak a burgonya termesztéséhez, hiszen 26 ℃ fölött már leáll a gumóképződés. A tenyészidőszakban hulló csapadék mennyisége pedig sokkal meghatározóbb tényező a termés alakulásában, mint a talaj tápanyag-ellátottsága (Zsom Eszter tanulmánya). A talaj kémhatásával szemben nem különösebben igényes burgonya gumóinak fejlődéséhez a középkötött talaj - homokos vályog vagy vályogos homoktalaj - felel meg, a rögös földben a gumók rosszul fejlődnek, erősen sérülnek.  



A termesztés szempontjából viszonylag kedvező klimatikus viszonyokkal rendelkező Északi-középhegységben, vályogos talajon fogtam krumplitermesztésbe miután a Ruth Stout inspirálta gondolat elhatározássá ért. Stout termesztési módszerének alapvető eleme a mulcsozás szalmával, friss növényi nyesedékkel, komposzttal. A Kitchen Garden márciusi számában éppen a megrendelt vetőburgonyával kapcsolatos tesztről olvastam - többek között szalma alatt termesztésről. Az Organic Gardening áprilisi száma pedig hétféle termesztési mód között veszi számba a szalma alatt termesztés előnyeit és hátrányait - ami alapján némileg kevesebb termésre számítottam, mint bakháttal várható.



Áprilisban szereztünk be 120 vetőgumót, melyeket két hétig előhajtattam. Ez idő alatt a Kedves kapálógéppel feltört (dicséretként meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére megtette, hogy számára nem öröm a kerti tevés-vevés) egy évek óta pihentetett kertrészt, ami rengeteg napot kap. Hosszan tisztogattam, gereblyéztem az új ágyást, és bevallom, közben többször elfogott a kétségbeesés, vajon győzöm-e majd, amibe belefogtam. Későnek számító időpontban - éppen fogyó hold volt - 35 cm-es gumó- és 90 cm-es sortávolságra, 5-10 cm mélyre elvetettem a kis krumplikat.  


A három vetőárkot előzőleg beöntöztem, a gumók köré pedig Dudaritot szórtam, majd pár cm-es bakháttal jelöltem a bevetett sorokat és fűnyesedéket raktam rájuk, hogy a cicák  ne a gumók fölött ássanak.  Fűnyíráskor - nagyjából háromhetente - valahányszor újabb réteget kaptak és a sorközöket is így mulcsoztam. Három héttel később már ilyen csinosak voltak a bokrok, melyeket a nyár közepéig csak fűnyesedékkel takartam.  


Júliusban komposztot bontottunk és az érett-félérett felét kihordtam a krumpli alá. Szeptemberig további fűnyesedék rétegek kerültek a halmokra.  

Mulcsozatlan sorköz


Mulcsozott sorköz

Valamikor júniusban kérdezték a szomszédok, van-e egyáltalán krumpli a hatalmasra nőtt lombok alatt. Akkor  végigtapogattam egy sort a mulcs alatt és nagyon elcsodálkoztam azon, amit találtam. A tenyeremet kitöltötte egy-egy gumó számos tő alatt, így kitett néhány kilót az első újkrumpli szüret. Attól fogva nem vettünk krumplit boltban, csak fogtam a kosaram és kiherélem egy-egy bokrot - így mondják arrafelé, ahol születtem, ha csak pár gumót szednek föl egy tő alól. 


 A burgonyabetegségekkel szemben semmiféle szerrel nem kezeltem az ültetvényt, kivéve a krumplibogár/kolorádóborgár (Leptinotarsa decemlineata) elleni négyszeri permetezést Dipellel, amikor megjelentek a lárvák a leveleken - határozottan gyérítette a számukat. Amikor augusztusban a faluban mindenfelé elszáradtak a krumplilevelek és legtöbben kiásták a termést, a kertünkben még mindig harsogó zöld volt a lomb és erősek a szárak. Akkor kezdődött a csíkoshátúak inváziója! Egészen szeptember végéig - amikor elszáradtak a szárak - gumikesztyűvel felszerelkezve indultam krumplit szedni hetente egyszer-kétszer-háromszor - akkor már mindenféle formájával nagy számban jelen volt a krumplibogár.


A vetéstől eltekintve egyetlen egyszer sem öntöztem a három sorban nevelt krumplit, mégis egyenletesen nyirkos volt valahányszor kutakodtam a mulcs alatt. Fölszedéskor, szeptember utolsó napjainak egyikén nagy öröm volt, hogy ásó nélkül könnyedén össze lehetett szedni a termést. Mivel szerszám volt nálam, hát fölástam a helyét és visszahúztam az ágyás tetejére a megmaradt mulcsot. 


Soronként 30 szem gumót vetettem, három zsáknyi termett az ágyásban, ami alapján azt mondhatom, egy kiló egészséges krumpli termett egy vetőgumóból - 2 szemet rágott meg cserebogár pajor a termésből.

Ha valaki utánaszámolt volna, mondhatná, hogy 3x30 szem csak 90, pedig 120 vetőburgonyáról írtam az elején. Elárulom, hogy a kertünk egy másik részén elvetettem a megmaradt 30 szemet hagyományos bakháttal takarva aztán. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy kontrollcsoportot is neveltem, mert tapasztalat híján másként nem tudnám felmérni a komposztos termesztés előnyeit és hátrányait.

Az összehasonlítás tehát így mutat:


Kevéssel több termett tehát a bakhátas soron, de legalább annyi sérült is volt a gumók között. Az igazi csoda - azon túl, hogy egyáltalán termett krumpli -, hogy öntözés nélkül egészséges, nagy gumókat fejlesztett a komposztos “társaság”. A talajban megtartani a nedvességet sokkal gazdaságosabb (ökologikusabb), mint öntözni. Cicák nagyokat aludtak a mulccsal takart sorközökben a krumpli lombjának árnyékában, és ez ugyanolyan mosolyfakasztó, mint a gyönyörű termés látványa. 


Amint írtam, valamennyi fűnyíráskor kiszórtam a nyesedéket az ágyásra, amire a tő takarásán kívül azért is szükség volt, mert a mulcs összeesik egy idő után, a nagy lomb pedig eldőlhet olyankor. Nem nevezném ezért lusták módszerének a mulcsozást - ahogy azt tarják néhányan -, de megtérül a fáradozás a betakarításkor. 

Barsy Sarolta

Fajtákról, rezisztenciáról legközelebb írnék, most szeretnék azzal búcsúzni, hogy ezt a bejegyzést Barsy Sarolta emlékének ajánlom. 108 évvel ezelőtt ezen a napon született az Óvári Mezőgazdasági Akadémia első női hallgatója, Kossuth-díjas növénynemesítő, de munkáját 1973-ban Fleischmann Rudolf emlékéremmel is elismerték. Számos somogyi burgonyafajta létrehozása fűződik nevéhez: Somogyi sárga, korai, sárga kifli, Somogy gyöngye.


2011. november 14., hétfő

Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme


Miközben a manapság elvárt szinte teljesen gyommentes vetésekről alig takarítható be több termés, mint a XX század közepének enyhén gyomos vetéseiről, a gyomirtó szerek egyre szélesebb körű használata a gyomok változatosságának beszűküléséhez, génkészletük elszegényedéséhez vezetett, a gyomirtó szereknek ellenálló transzgénikus (genetikailag módosított) kultúrnövények termesztése pedig továbbszegényedésüket valószínűsíti.

Magyar táj a XX. sz. elején (Fortepan
 
Fenntartható fejlődésről gondolkodva a mainál - amikor számos gyomfaj vörös listán van - bizonyosan kedvezőbb környezeti állapotot képzelünk el megtartani. De vajon visszafordítható-e környezetünk romlása pusztán azáltal, hogy képessé válunk elszakadni a teljesen gyommentes gabonatáblák vágyától?


 Magyar táj a XX. sz. közepén (Fortepan

Visszatér-e egy társulás vagy annak valamely veszélyeztetett faja, ha teret hagyunk számára? Tudunk-e eleget ahhoz, hogy “ápoljuk a beteget”?


Pinke Gyula és Pál Róbert Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme című könyve alapján úgy tűnik, az elővigyázatosság elvét érdemes lenne fontolóra venni.



Nem nehéz belátni, hogy a nagyüzemi körülmények között termesztett gyomvetőmagok felhasználása súlyosbítja a géneróziót.

Magára hagyott szőlőskert

A növénytársulások változása az erdő kialakulása felé mutat - és ez a megállapítás érthető akkor is, ha tengerre, óceánra, magas hegycsúcsra vagy zord északi tájra gondolunk, ahol semmiféle erdő ki nem alakulhat. A növényi szukcesszió zavaró tényezője az emberi tevékenység, melynek hatásai a befolyásolt rendszer bonyolultságával mérhetők. Kultúra és természet kölcsönhatásának számos mozzanatát mutatja be a 2005-ben megjelent botanikai munka. 

Szántás ökrökkel a XX. sz. elején Magyarországon (Fortepan)

Ez az írás nemcsak azért könyv, mert könyvesboltban árulják, van borítója és lapjai, de világosan kiolvasható a mondanivalója is. Aki kinyitja szokatlanul jó minőségű képeket láthat, melyek könnyen felismerhetően ábrázolják a tárgyalt növényeket, társulásokat, vagy akár a növénytermesztési munkák közül is számosat. Legfőbb értéke azonban az, hogy közérthető megállapításai magyarországi szántóföldek és szőlőültetvények gyomvegetációjának vizsgálatán alapulnak. Környezeti viszonyaink alakulásának megértéséhez egy európai történelmi vonatkozású fejezet is hozzájárul. Érdekes részlet például, hogy már az ókorban meglehetősen hatékonyan védekeztek a gyomok ellen ott, ahol acélszerszámokkal művelték a földet. Meg kell jegyeznem, a szomszédaim szerint is a kapa a legjobb gyomirtó.


A szerzők célja a gyomnövények megítélésében kívánatos szemléletváltozáshoz hozzájárulni. De vajon lehetséges-e örvendezni egy nem szívesen látott “vendég”, valamely gyom felbukkanása fölött? Legalábbis meg lehet tanulni, ha elfogadjuk, hogy a világnak része, nem pedig célja vagyunk. A mulcsozott ágyásokon domináns folyókáról vagy mezei szulákról (Convolvulus arvensis) például érdemes megjegyezni, hogy hosszú gyökerével mélyebb talajrétegekből hoz felszínre tápanyagokat, nagyban gazdagítva a komposztot.

Munkács vára a XX. sz. közepén (Fortepan)
Micsoda művelt lejtők!

A könyv olvasása közben döbbentem rá arra is, hogy a talajszerkezet olyan lényeges tényező a hőmérséklet alakulásában, hogy képes az egyébként kedvező domborzati adottságokat is ellensúlyozni. Az Ulánbátorral közel azonos szélességi körön épülő vályogos kertemben a növények fejlődése akár két héttel is elmarad hasonló fekvésű kertekkel összehasonlítva.

Aratás a XX. sz. közepén Magyarországon (Fortepan)

“Ha a kétszeres egymás után 4-5 idén elvettetik: egésszen Rozzsá válik, és a’ Búza belőle eltűnik. Innen minden Szántóvető azt állítja, hogy a’ Búza Rozzsá, a’ Rozs Toklátztzá vagy vadotztzá, és konkollyá el szokott változni.” (Nagyváthy J., Magyar practicus termesztő, 1821.) Aki kíváncsi a hajmeresztő veszedelem korszerű olvasatára, és arról is szívesen olvasna, hogyan válhatott a vadrozs - az árpa és a búza gyomnövénye - termesztett gabonává a gazdálkodás módszereinek - legfőképp a betakarítás módjának - változásával és a szükség kényszerével, tegyen szert a jól szerkesztett botanikai tankönyvre.



2011. augusztus 30., kedd

Mirobalán


A kertészeti ismeretek fontos és érdekes részének látom az oltást, az utóbbi időben szívesen olvasok róla, így nagy örömmel tölt el, hogy két - bizonyára szilvamagból kelt - csemete nevelkedik a kertemben, melyek jó alanyai lehetnek az első próbálkozásoknak. Oltóalanyokról olvasva döbbentem rá, hogy myrobalánt már kóstoltam egy börzsönyi kirándulás során. Azon kevesek közé tartozom, akik csak felnőttként ismerték meg ezt a gyümölcsöt - pedig gyerekkorom helyszínein is burjánzik vadon.

Sárga mirobalán

A Prunus cerasifera - myrobalán, mirobalán, mirabolán, cseresznyeszilva, paradicsomszilva, lotyószilva - számos termesztett szilva és kajszi alanyát adja, vélhetően a Prunus domestica egyik "szülője". Etimológiája az ókori görögig követhető, ahol a proumnon gyümölcsöt jelent, ám a latinban már "szilva" a prunum és "szilvafa" a prunus. A cerasifera szóösszetétel: kerasos a görög "cseresznye" vagy "cseresznyefa" jelentéssel - latin közvetítéssel - számos nyelvben megjelent a cseresznye szóban, valamint a latin ferus, azaz "vad" szavakból áll. A myrobalán vélhetően a görög murobalanos melynek jelentése: muron "kenőcs" és balanos "makk". Nem összekeverendő a mirabella szilvával, mely a Prunus domestica egyik változata, Lotaringia jellegzetes gyümölcse.

Vörös mirobalán

Az Ázsiában honos cseresznyeszilva a római korban terjedt el Európában, ma számos nemesített változata ismert díszfaként - igen korán kezdi a virágzást -, elhagyatott faiskolák és gyümölcsösök környékén pedig szerte nő a természet alkotta méret- és színváltozatokban.

Mirobalán a fazékban

Íze valahol a szilva és a kajszi között van, ám a belőle főzött lekvárban már semmi sem emlékeztet szilvára. Minden esetre a nagyobb, lédúsabb piros és a kisebb, krémesebb sárga gömbök magjából is tettem félre vetni valót.

Mirobalán lekvár


2011. augusztus 10., szerda

Szótlan szerda





2011. augusztus 9., kedd

Tanulmánykertem


Üldögélőhely a tanulmánykertben

2011. július 31., vasárnap

Hotlips Disco


A legtöbb növénynév időben és térben távol keletkezett, kutatásuk szerteágazó ismeretekre támaszkodik - számos tudományág mellett - a történettudomány, az etnográfia, a botanika és az etimológia köréből.

Mathiasella bupleuroides

A botanika mint tudományág létrejöttével a rendszerezésre a hétköznapi elnevezésnél alkalmasabb nómenklatúra fejlődött ki. Ahogyan a köznapi, gyakran a tudományos név is a növény megjelenésére utal, ám nem ritka, hogy felfedezőjéről nevezik el, mint például a Mathiasella bupleuroidest, melyet Mildred Mathias - a zellerfélék (Apiaceae, régebben Umbelliferae) széles körben elismert szakértője - majd hatvan évvel ezelőtt írt le. Míg a botanikai elnevezés a növény pontos megjelölésére alkalmas, a köznapi név sokat elárul névadói kultúrájáról. Az elnevezés mozzanata azonban jobbára feledésbe merül.

Mildred Mathias

Kivált érdekes hát, amikor tetten érhető egy élőlény hétköznapi elnevezésének folyamata, melyről ma Michael Quinion hetente megjelenő elektronikus magazinja, egyik kedvencem, a World Wide Words is beszámolt. Tíz Nagy Britanniában honos veszélyeztetett faj között a több, mint ötven évvel ezelőtt felfedezett Octospora humosa köznapi elnevezésére versenyt hirdetett a Natural England, melyre a Guardian is felhívta olvasói figyelmét. A mohák között tenyésző, élénk narancsszínű élőlény a csészegombák, azaz a Discomycetes - röviden Disco - osztályába tartozik. Feltűnő megjelenésével felérő nevet kapott: Hotlips Disco, mellyel egy tizenkét éves kislány, Rachael Blackman pályázott.

kép: Thomas Læssøe/MycoKey/Natural England

A könnyen megjegyezhető nevek megalkotásával a verseny célja, hogy a veszélyeztetett élőlényekről meglévő ismereteket népszerűsítse és elősegítse a róluk folyó diskurzus elterjedését.


2011. június 6., hétfő

A kertünk



Tavaly novemberben a Google Maps/Earth ilyennek látta a kertünk. Örülök, hogy az ívek a magasból is látszanak!

2011. május 19., csütörtök

Ehető


Elméletben kertészkedni lehet, de csak elméletben nem - és nem érdemes. Az utóbbi hónapokban az elméleti blogbejegyzést gyakoroltam, most visszatérek a gépelt-képfeltöltős módszerhez.

Tél végétől bőséggel adnak tejet a bocik a szomszédban, tejszínt, tejfölt, túrót készítünk leggyakrabban, a "melléktermék" savó pedig kenyér-, kuglóf-, pogácsatésztába - vagy a szőlő tövéhez - kerül. Hetek óta a kert is nyújt finom falatokat az elméleti kertészkedésre hajlamosak számára is, és amióta akkorák a kapor magoncok, hogy észrevehetők, elkezdődött a kaporszezon és a csodás reggelik sora.

Kapor és friss tejszín-tejföl krém.

A kapor szláv eredetű szavunk a honfoglalás körüli időkből. Botanikai neve,
Anethum graveolens intenzív illatáról beszél, gravis = nehéz - esetleg - erős, oleo = szag, illat, az ókori görög aneson vagy aneton pedig az ánizzsal való rokonságot sejteti.

Az idén négyféle retket vetettem, mik között legnagyobb meglepetés a jégcsap volt. Nem jutott volna eszembe próbálkozni vele, de a szüleimtől kaptam magot. A március végi vetés óta varázslatos módon roppanós, lédús "répák" fejlődtek sorban. Másfél hónapra volt szükségük a megszokott méret eléréséhez - a szokatlanul száraz idő miatt naponta öntözte őket a Kedves.

(másfél)hónapos retkek


A nyári vagy Jánosnapi retek is szedhető már felváltva a kifutó hónaposakat.

A szláv eredetű "retek" szintén a honfoglalás körül jelent meg nyelvünkben. Botanikai neve,
Raphanus sativus: a latin sativus = termesztett, a raphanus töve pedig ókori görög eredetű, jelentése: gyorsan megjelenő/felbukkanó.

Mi lehet finomabb egy szelet vajaskenyéren vékonyra gyalult retekkorongoknál? És a reteksaláta?

2011. január 22., szombat

Fogyasztói szenvedély



A késő őszi fagyokat követő felmelegedéssel gyakran már decemberben előbújnak az elsők között is első pompás hóvirágok. Az idén január elején nyíltak a bimbók a Galanthus elwesiin vakmerő méheket csalogató illattal. A Magyarországon honos, védett (!) kikeleti hóvirágnál - Galanthus nivalis - nemcsak korábban nyílik, de nagyobb is.


A Kárpát-medencétől keletre honos pompás hóvirág változatainak száma egyre gyarapodik. Halványzöld bordás külső szírmaival a Galanthus elwesii 'Rosemary Burnham' szokatlansága szembetűnő. Ám a gyűjtőszenvedélytől hajtott kertészt nyilván nem a kerti séta során felfedezhető jellegzetességek vonzzák, hiszen jobbára alig látszanak. A galanthofil hajlandó bokrok alatt hasalva fotózni, hogy örömét másokkal megossza.


A digitális fényképezés elterjedésével tán gyarapodott a hóvirág-különlegességekhez hasonló apróságok rajongóinak száma is. Az egyre hétköznapibbnak számító makrófotózás által feltárult a falusi kertek virágainál nagyságrenddel kisebb mezei virágok - nem kevésbé a mohák és zuzmók - varázsa. Nem meglepő, ha a makrózásban rejlő lehetőségek és buktatók kertblogok témájává válnak, ahogyan nemrég Kata valamint Nyöző érdekes bejegyzésében is.

A hóvirág mánia évek óta rekordokat döntöget az Egyesült Királyságban mind az érdeklődők számát mind a ritkaságok aukcióján elért legmagasabb árat tekintve. A 80-as években Buckinghamshire-ben felfedezett Galanthus nivalis 'Flocon de Neige' egyetlen hagymájáért több, mint 200 fontot fizettek 2008-ban, a 150 fontos ár pedig szokványosnak mondható az újdonságokért.

Az Európában és Ázsiában honos közel 20 hóvirágfajtának számos természetes hibridje és 700 változata ismert. A tulipánnal ellentétben nagyüzemi termesztése kevésbé eredményes, így ipari méreteket öltött a vadon termők felszedése. Ennek a gyakorlatnak hivatott véget vetni a kikeleti hóvirág mint veszélyeztetett faj védelem alá vonása - többek között - Magyarországon.


Míg a XVII. századi holland tulipán mánia felsőbb társadalmi köröket ejtett rabul, a fehéraranynak becézett virág már a fogyasztói szenvedélynek nyújt terepet - nemcsak az Egyesült Királyságban.


A legnépszerűbb változatokról olvasnivaló és képek:

Miért lett védett a hóvirág?

Mad about Snowdrops

A Flurry of Snowdrops

Pacific Bulb Society

Bulb Society

Broadleigh Gardens

GAP Photos



A következő hóvirág aukció, Galanthus Gala 2011. február 12-én lesz Brackley-ben (Northamptonshire, UK).


2011. január 14., péntek

Zuzmók



Akárhogy számolom, messze van a tavasz - legalábbis mifelénk. Noha kicsi országban élünk, ahol a függőleges földrajzi tagoltság is elenyésző - az ország területének kétharmada a tengerszint feletti 200 méternél nem magasabban terül el, és mindössze 2% található 600 m fölött -, a Dél-Alföldet és az Északi-középhegységet közel 4 hét - 400 órányi napsütés, 4 °C középhőmérsékleti különbség és úgy 400 mm csapadék - választja el egymástól. A miénknél legalább két héttel korábban kezdődik a tavasz és majd ugyanennyivel később az ősz Magyarország déli tájain.


Kora tavasszal nagyon sokat számít ennyi idő, de a vegetációs időszak - amikor a napi középhőmérséklet meghaladja a 10 fokot - egészét tekintve sem elhanyagolható az az egy hónap. Némi vigasz, hogy a levegő szennyezettsége csökkent errefelé az ipari tevékenység elmúlt két évtizedben tapasztalható visszaszorulásával, ezzel együtt azonban az itt lakók megélhetése is nehezebbé vált.


A körülmények összessége úgy tűnik kedvez kertünkben néhány zuzmó fejlődésének. Ezek az élőlények gombák valamint moszatok (algák) és/vagy esetleg baktériumok szimbiózisán alapuló telepek, melyeket a köznapi beszédben növényeknek szokás nevezni.



Biológiai indikátorként tartják számon - segítenek az üvegházhatást okozó gázok monitorozásában, vagy a hőmérséklet emelkedésének nyomon követésében, de a benőtt felületek kormeghatározásban is támpontot adhatnak.

Legtöbbjük néhány hónap alatt elpusztul a légkör minőségének romlását követően, mert nem képesek megszabadulni a kutikula híján könnyen megkötött szennyező anyagoktól. Szélsőséges körülmények között, a trópusokon és a tundrán is élnek ilyen fajok, ám meglehetősen érzékenyek a hőmérséklet változására, különösen a tartós felmelegedésre. A toxitoleráns zuzmók az évi középhőmérséklet emelkedésének következményeként pusztulhatnak el. Mivel roppant lassan fejlődnek - többségük legföljebb 1 cm-t évente -, elhalásukkal olyan korú telepek tűnhetnek el, amilyen akár ez a fa.



A környezeti viszonyok javulását követően nagyjából 5 év múlva jelennek meg zuzmók újra, ám azok jellemzően a korábban ott tenyészőknél már melegebb klímát tűrő szimbionita rendszerek.


Azonosításuk az elterjedtebbek esetében ugyan egyszerűbb, de előfordulhat, hogy laboratóriumi vizsgálat nélkül nem is lehetséges. A lichenológiában elmerüléshez magyarul olvasható Verseghy Klára, Magyarország zuzmóflórájának kézikönyve és tanítványa, Farkas Edit Lichenológia - a zuzmók tudománya című könyve. Azonosított zuzmók képei között lehet böngészni Farkas Edit tanítványa, Molnár Katalin weboldalán, de Buday Ádám fotóblogján is számos kép található részben azonosított zuzmókkal.


Talán egy tányérzuzmó, Hypogymnia physodes - hypo- “alul”, “lenn” + gymnos “meztelen”, “csupasz” arra utal, hogy a telep gyökszöszök nélkül tapad a felülethez; physcia olyasmit jelent: “felfújt”, “puffadt”, “puffasztott”, amilyen a megjelenése. A légkör szennyezettségét jól tűri.


Miközben a legtöbb növény pihenő periódusát éli a kertünkben, derűs téli kerti kompozíciókban híznak zuzmók, mohák. Gyümölcsfák törzsén, kerítésoszlopokon - legyenek fából vagy betonból - tenyésznek főképp az északi oldalon vagy árnyékot nyújtó lombkoronák alatt.



Azt hiszem a zuzmó valódi kincs a kertben.