2010. szeptember 7., kedd

Pillangóvirág




A madáretetőnk még virágzik miközben egyre érik rajta az eleség. A Cosmos magját nem tálcán kínáljuk, "lábon" fogy el.



A kertünkben rögzített mozgókép

A Cosmos bipinnatus jelentése az ógörög kosmos - harmónia, esetleg dísz vagy rendezett univerzum jelentéssel - és a latin bi + pinnatus - kétszárnyú, még pontosabban kéttollú, utalva a levelek szerkezetére és elhelyezkedésére - szavakig vezethető vissza, köznapi nevei pedig: pillangóvirág, pille(virág), lepke(virág), csillagvirág, menyecskeszem (gyakrabban hozható összefüggésbe a Coreopsisszal) és ékeske.




A fagyokig virágzó egynyári virág kertben szétszóródó magjai áttelelnek, az átültetést pedig jól viselik a magoncok. Erős gyökérrel támasztja a majd két méter magasra növő, szerte ágazó vaskos szárat - ezzel szemben levelei cérnaszerűek, finom szirmai pillangó szárnyakhoz hasonlóan rebbennek. Tavasszal kerítés mellé vetem, mert azon túl, hogy támaszkodhat rajta, az elhagyatott szomszédkertből igyekvő gyomokat látványosan fékezi.




A “Psyche White” változat virága több sziromsorból áll. Némelyeken “szempillák” veszik körül a virágfészket és vannak egészen borzasak is akár egyazon növényen.




4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű szép ez a pillangóvirág fajta.
    Hol sikerült ilyen szépséget beszerezned?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Dekor és Mentha, örülök, hogy tetszik! Ezek már saját gyűjtésű magból keltek, az "eredeti" magok a Thompson & Morgantől valók.

    VálaszTörlés
  3. Ahány mag, annyi féle virág. Van fehér, világoskék és sötétkék. Van "szimpla" és van "dupla" virágú. Illata nincs. Úgy nől mint a gaz. Nekem jelenleg van egy közel 2 méter magas virágos "bozótom", ott ahová sohasem vetettem magot. Egész "életében" jól tűri az átültetést. Majdhogy évelőnek lehet tekinteni, mert ahol tavaly volt, ott idén is lesz és ahol idén van, ott jövőre is lesz, az elhullott magok következményeként.

    VálaszTörlés
  4. Kedves látogató, így igaz, nem kényes a körülményekre ez a szerfölött szép virág. Azt tapasztaltam, hogy átültetés után már nem nő olyan magasra, mint a kelés helyén maradók. Magot akkor érdemes gyűjteni, ha többféle van a kertben és biztosítani szeretnénk, hogy valamennyi változata megjelenjen jövőre is. Különben az egyszerűbb virágszerkezetűek pár év alatt kiszorítják a borzasabbakat. Kellemes kertészkedést! Eszter

    VálaszTörlés