Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme

Miközben a manapság elvárt szinte teljesen gyommentes vetésekről alig takarítható be több termés, mint a XX század közepének enyhén gyomos vetéseiről, a gyomirtó szerek egyre szélesebb körű használata a gyomok változatosságának beszűküléséhez, génkészletük elszegényedéséhez vezetett, a gyomirtó szereknek ellenálló transzgénikus (genetikailag módosított) kultúrnövények termesztése pedig továbbszegényedésüket valószínűsíti.

Magyar táj a XX. sz. elején (Fortepan) 
 

Fenntartható fejlődésről gondolkodva a mainál - amikor számos gyomfaj vörös listán van - bizonyosan kedvezőbb környezeti állapotot képzelünk el megtartani. De vajon visszafordítható-e környezetünk romlása pusztán azáltal, hogy képessé válunk elszakadni a teljesen gyommentes gabonatáblák vágyától?

 Magyar táj a XX. sz. közepén (Fortepan) 

Visszatér-e egy társulás vagy annak valamely veszélyeztetett faja, ha teret hagyunk számára? Tudunk-e eleget ahhoz, hogy “ápoljuk a beteget”?

Pinke Gyula és Pál Róbert Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme című könyve alapján úgy tűnik, az elővigyázatosság elvét érdemes lenne fontolóra venni.

Nem nehéz belátni, hogy a nagyüzemi körülmények között termesztett gyomvetőmagok felhasználása súlyosbítja a géneróziót.

Magára hagyott szőlőskert

A növénytársulások változása az erdő kialakulása felé mutat - és ez a megállapítás érthető akkor is, ha tengerre, óceánra, magas hegycsúcsra vagy zord északi tájra gondolunk, ahol semmiféle erdő ki nem alakulhat. A növényi szukcesszió zavaró tényezője az emberi tevékenység, melynek hatásai a befolyásolt rendszer bonyolultságával mérhetők. Kultúra és természet kölcsönhatásának számos mozzanatát mutatja be a 2005-ben megjelent botanikai munka. 

Szántás ökrökkel a XX. sz. elején Magyarországon (Fortepan)

Ez az írás nemcsak azért könyv, mert könyvesboltban árulják, van borítója és lapjai, de világosan kiolvasható a mondanivalója is. Aki kinyitja szokatlanul jó minőségű képeket láthat, melyek könnyen felismerhetően ábrázolják a tárgyalt növényeket, társulásokat, vagy akár a növénytermesztési munkák közül is számosat. Legfőbb értéke azonban az, hogy közérthető megállapításai magyarországi szántóföldek és szőlőültetvények gyomvegetációjának vizsgálatán alapulnak. Környezeti viszonyaink alakulásának megértéséhez egy európai történelmi vonatkozású fejezet is hozzájárul. Érdekes részlet például, hogy már az ókorban meglehetősen hatékonyan védekeztek a gyomok ellen ott, ahol acélszerszámokkal művelték a földet. Meg kell jegyeznem, a szomszédaim szerint is a kapa a legjobb gyomirtó.

A szerzők célja a gyomnövények megítélésében kívánatos szemléletváltozáshoz hozzájárulni. De vajon lehetséges-e örvendezni egy nem szívesen látott “vendég”, valamely gyom felbukkanása fölött? Legalábbis meg lehet tanulni, ha elfogadjuk, hogy a világnak része, nem pedig célja vagyunk. A mulcsozott ágyásokon domináns folyókáról vagy mezei szulákról (Convolvulus arvensis) például érdemes megjegyezni, hogy hosszú gyökerével mélyebb talajrétegekből hoz felszínre tápanyagokat, nagyban gazdagítva a komposztot.

Munkács vára a XX. sz. közepén (Fortepan)

Micsoda művelt lejtők!

A könyv olvasása közben döbbentem rá arra is, hogy a talajszerkezet olyan lényeges tényező a hőmérséklet alakulásában, hogy képes az egyébként kedvező domborzati adottságokat is ellensúlyozni. Az Ulánbátorral közel azonos szélességi körön épülő vályogos kertemben a növények fejlődése akár két héttel is elmarad hasonló fekvésű kertekkel összehasonlítva.

Aratás a XX. sz. közepén Magyarországon (Fortepan)

“Ha a kétszeres egymás után 4-5 idén elvettetik: egésszen Rozzsá válik, és a’ Búza belőle eltűnik. Innen minden Szántóvető azt állítja, hogy a’ Búza Rozzsá, a’ Rozs Toklátztzá vagy vadotztzá, és konkollyá el szokott változni.” (Nagyváthy J., Magyar practicus termesztő, 1821.) Aki kíváncsi a hajmeresztő veszedelem korszerű olvasatára, és arról is szívesen olvasna, hogyan válhatott a vadrozs - az árpa és a búza gyomnövénye - termesztett gabonává a gazdálkodás módszereinek - legfőképp a betakarítás módjának - változásával és a szükség kényszerével, tegyen szert a jól szerkesztett botanikai tankönyvre.

 Már 1 000 Ft-ért is kapható.

Hotlips Disco

A legtöbb növénynév időben és térben távol keletkezett, kutatásuk szerteágazó ismeretekre támaszkodik - számos tudományág mellett - a történettudomány, az etnográfia, a botanika és az etimológia köréből.

Mathiasella bupleuroides

A botanika mint tudományág létrejöttével a rendszerezésre a hétköznapi elnevezésnél alkalmasabb nómenklatúra fejlődött ki. Ahogyan a köznapi, gyakran a tudományos név is a növény megjelenésére utal, ám nem ritka, hogy felfedezőjéről nevezik el, mint például a Mathiasella bupleuroidest, melyet Mildred Mathias - a zellerfélék (Apiaceae, régebben Umbelliferae) széles körben elismert szakértője - majd hatvan évvel ezelőtt írt le. Míg a botanikai elnevezés a növény pontos megjelölésére alkalmas, a köznapi név sokat elárul névadói kultúrájáról. Az elnevezés mozzanata azonban jobbára feledésbe merül.

Mildred Mathias

Kivált érdekes hát, amikor tetten érhető egy élőlény hétköznapi elnevezésének folyamata, melyről ma Michael Quinion hetente megjelenő elektronikus magazinja, egyik kedvencem, a World Wide Words is beszámolt. Tíz Nagy Britanniában honos veszélyeztetett faj között a több, mint ötven évvel ezelőtt felfedezett Octospora humosa köznapi elnevezésére versenyt hirdetett a Natural England, melyre a Guardian is felhívta olvasói figyelmét. A mohák között tenyésző, élénk narancsszínű élőlény a csészegombák, azaz a Discomycetes - röviden Disco - osztályába tartozik. Feltűnő megjelenésével felérő nevet kapott: Hotlips Disco, mellyel egy tizenkét éves kislány, Rachael Blackman pályázott.

kép: Thomas Læssøe/MycoKey/Natural England

A könnyen megjegyezhető nevek megalkotásával a verseny célja, hogy a veszélyeztetett élőlényekről meglévő ismereteket népszerűsítse és elősegítse a róluk folyó diskurzus elterjedését.

Materia Medica

A Juliana Anicia Kódex (Codex Aniciae Julianae, Codex Constantinopolitanus, Codex C., Codex Byzantinus, Codex Vindobonensis vagy Vienna Dioscorides) a legrégebb óta fennmaradt gazdagon díszített, majdnem hiánytalan kézirat, orvosbotanikai mű - ma gyógyszerkönyvnek neveznénk. A Justinianus előtti Constantinapolis legelőkelőbb és leggazdagabb asszonya, a templomépítésről is nevezetes Juliana Anicia (462 - 527/528) hercegnő megbízásából készítették 512 körül. A tudományos szövegek fontos és ritka példája.

Mint minden fényűző háztartás fölött rendelkező arisztokrata asszony, a patrónus nő is foglalkozott orvoslással, melynek kereteit a társadalmi státusz alapvetően meghatározta. A gyógyításhoz a korabeli orvostudomány ismereteit összefoglaló pazar kivonat állt rendelkezésére, melyet többek között az anazarbai görög orvos, Pedanius Dioscorides De Materia Medica Libri Quinque (Orvosságokról öt kötetben) című, i. e. 65 körül írt műve alapján készítettek.

Dioscorides célja a szerek emberi szervezetre gyakorolt hatásuk szerinti rendszerezése és pontos leírása lehetett. Feltételezések szerint 500 növény leírása mellett művében számos állati eredetű és ásványi szer is szerepelt. Plinius az i. e. I. században ismert botanikai vagy herbalista könyveknek felrótta, hogy a növényeket egyetlen életszakaszukat kiragadva ábrázolták nem segítve felismerhetőségüket, azonosításukat a különböző évszakokban. Dioscorides materia medicája az időszámításunk szerinti XVI. századig lehetett használatban.




A fennmaradt bizánci másolat címoldalán a patrónus nő, Juliana Anicia portréja látható, mely az építészet ünnepelt támogatójaként ábrázolja oldalán a nagylelkűség és okosság allegóriáival ahogyan az előtte térdelő művészetek hálája alakjának hódolatát fogadja, egy puttó pedig könyvet nyújt át neki. Az asszonyt méltató leírás - mely a támogató rangját és adományozói státuszát hivatott jelezni - túlmutat az ábrázolás bevett szokásain. Többek között ezért feltételezhető, hogy Anicia közvetlenül részt vett a tartalom - építészet esetében talán ugyanúgy a stílus - meghatározásában.




A 491 pergamenlapból álló pazar gyógynövénytár 383 - majd minden esetben - egész oldalt kitöltő színes botanikai illusztrációval készült. Egyik oldalán híres orvosokat ábrázoló képek láthatók. A De Materia Medicát további - például ornitológiai - írásokkal bővítették, fejezeteit átszerkesztették, a növényeket pedig ábécé szerint rendezték, melyek leírását korabeli megfigyelésekkel egészítették ki. A mű elején egy miniatúrával díszített növény lista áll, a végén pedig 24 madárfaj négyzethálóban elrendezett kivételesen részletgazdag rajza látható.




A Trákiában és Anatóliában honos növényekről botanikai igényű képek készültek, ám a bizánci művészettől oly távol álló hellenisztikus realizmus részletgazdag ábrázolásmódja vagy a helyenként megjelenő sematikus rajzok arra engednek következtetni, hogy a képek mintegy fele sokkal korábbi herbáriumgyűjteményből származó másolat. Plinius aggályaival mit sem törődtek, de a kiadványnak mintha nem is az lett volna a célja, hogy akkurátus gyűjteményként szolgáljon. Az Anicia Kódex nem kézikönyv, sokkal inkább egy fényűző ajándék, mely a kor meglévő tudásának enciklopédikus törekvéssel készült kivonata.




Későbbi tulajdonosai görög, arab, perzsa, majd - Konstantinápoly 1453-as török kézre kerülését követően - török, Nagy Szulejmán zsidó orvosa révén pedig héber növény nevekkel egészítették ki. Egy kelet-francia dialektusra utaló megjegyzést - “ginestre” vagyis zanót - is tartalmaz a negyedik keresztes háború idejéből, vélhetően a Konstantinápoly 1204-es kifosztását követő évekből.




1562-ben már nagyon rossz állapotban látták a könyvet. I. Ferdinánd német-római császár diplomatája, Ogier Ghiselin de Busbecq szerint annyira molyrágta volt, hogy “az utca porában meglátva nem valószínű, hogy bárkinek is eszébe jutott volna lehajolni érte” (Török levelek). Neki még nem sikerült megvásárolnia, azonban a kor előkelőségei körében népszerű - a reprezentációt is szolgáló - gyűjtőszenvedélynek köszönhetően 1569-ben II. Miksa császári könyvtárába került, ma pedig az Osztrák Nemzeti Könyvtárban őrzik Codex Vindobonensis Medicus Graecus 1. megjelöléssel.

Az antik természettudományos ismeretek gazdag tára számos mű alapjául szolgált, 1904-ben fekete-fehér, az 1970-es években pedig színes hasonmás kiadásban jelent meg.

Juliana Anicia az egyik első patrónus nő, aki nem volt uralkodó. Mérhetetlen vagyonának köszönhetően lehetett részese nagybecsű alkotásoknak. Kétségtelen, hogy tevékenységével beírta magát a kerttörténetbe.

Nem kell messzire utaznunk, hogy - ha kezünkbe nem is vehetjük - láthassuk a Juliana Anicia Kódexet.