Materia Medica

A Juliana Anicia Kódex (Codex Aniciae Julianae, Codex Constantinopolitanus, Codex C., Codex Byzantinus, Codex Vindobonensis vagy Vienna Dioscorides) a legrégebb óta fennmaradt gazdagon díszített, majdnem hiánytalan kézirat, orvosbotanikai mű - ma gyógyszerkönyvnek neveznénk. A Justinianus előtti Constantinapolis legelőkelőbb és leggazdagabb asszonya, a templomépítésről is nevezetes Juliana Anicia (462 - 527/528) hercegnő megbízásából készítették 512 körül. A tudományos szövegek fontos és ritka példája.

Mint minden fényűző háztartás fölött rendelkező arisztokrata asszony, a patrónus nő is foglalkozott orvoslással, melynek kereteit a társadalmi státusz alapvetően meghatározta. A gyógyításhoz a korabeli orvostudomány ismereteit összefoglaló pazar kivonat állt rendelkezésére, melyet többek között az anazarbai görög orvos, Pedanius Dioscorides De Materia Medica Libri Quinque (Orvosságokról öt kötetben) című, i. e. 65 körül írt műve alapján készítettek.

Dioscorides célja a szerek emberi szervezetre gyakorolt hatásuk szerinti rendszerezése és pontos leírása lehetett. Feltételezések szerint 500 növény leírása mellett művében számos állati eredetű és ásványi szer is szerepelt. Plinius az i. e. I. században ismert botanikai vagy herbalista könyveknek felrótta, hogy a növényeket egyetlen életszakaszukat kiragadva ábrázolták nem segítve felismerhetőségüket, azonosításukat a különböző évszakokban. Dioscorides materia medicája az időszámításunk szerinti XVI. századig lehetett használatban.




A fennmaradt bizánci másolat címoldalán a patrónus nő, Juliana Anicia portréja látható, mely az építészet ünnepelt támogatójaként ábrázolja oldalán a nagylelkűség és okosság allegóriáival ahogyan az előtte térdelő művészetek hálája alakjának hódolatát fogadja, egy puttó pedig könyvet nyújt át neki. Az asszonyt méltató leírás - mely a támogató rangját és adományozói státuszát hivatott jelezni - túlmutat az ábrázolás bevett szokásain. Többek között ezért feltételezhető, hogy Anicia közvetlenül részt vett a tartalom - építészet esetében talán ugyanúgy a stílus - meghatározásában.




A 491 pergamenlapból álló pazar gyógynövénytár 383 - majd minden esetben - egész oldalt kitöltő színes botanikai illusztrációval készült. Egyik oldalán híres orvosokat ábrázoló képek láthatók. A De Materia Medicát további - például ornitológiai - írásokkal bővítették, fejezeteit átszerkesztették, a növényeket pedig ábécé szerint rendezték, melyek leírását korabeli megfigyelésekkel egészítették ki. A mű elején egy miniatúrával díszített növény lista áll, a végén pedig 24 madárfaj négyzethálóban elrendezett kivételesen részletgazdag rajza látható.




A Trákiában és Anatóliában honos növényekről botanikai igényű képek készültek, ám a bizánci művészettől oly távol álló hellenisztikus realizmus részletgazdag ábrázolásmódja vagy a helyenként megjelenő sematikus rajzok arra engednek következtetni, hogy a képek mintegy fele sokkal korábbi herbáriumgyűjteményből származó másolat. Plinius aggályaival mit sem törődtek, de a kiadványnak mintha nem is az lett volna a célja, hogy akkurátus gyűjteményként szolgáljon. Az Anicia Kódex nem kézikönyv, sokkal inkább egy fényűző ajándék, mely a kor meglévő tudásának enciklopédikus törekvéssel készült kivonata.




Későbbi tulajdonosai görög, arab, perzsa, majd - Konstantinápoly 1453-as török kézre kerülését követően - török, Nagy Szulejmán zsidó orvosa révén pedig héber növény nevekkel egészítették ki. Egy kelet-francia dialektusra utaló megjegyzést - “ginestre” vagyis zanót - is tartalmaz a negyedik keresztes háború idejéből, vélhetően a Konstantinápoly 1204-es kifosztását követő évekből.




1562-ben már nagyon rossz állapotban látták a könyvet. I. Ferdinánd német-római császár diplomatája, Ogier Ghiselin de Busbecq szerint annyira molyrágta volt, hogy “az utca porában meglátva nem valószínű, hogy bárkinek is eszébe jutott volna lehajolni érte” (Török levelek). Neki még nem sikerült megvásárolnia, azonban a kor előkelőségei körében népszerű - a reprezentációt is szolgáló - gyűjtőszenvedélynek köszönhetően 1569-ben II. Miksa császári könyvtárába került, ma pedig az Osztrák Nemzeti Könyvtárban őrzik Codex Vindobonensis Medicus Graecus 1. megjelöléssel.

Az antik természettudományos ismeretek gazdag tára számos mű alapjául szolgált, 1904-ben fekete-fehér, az 1970-es években pedig színes hasonmás kiadásban jelent meg.

Juliana Anicia az egyik első patrónus nő, aki nem volt uralkodó. Mérhetetlen vagyonának köszönhetően lehetett részese nagybecsű alkotásoknak. Kétségtelen, hogy tevékenységével beírta magát a kerttörténetbe.

Nem kell messzire utaznunk, hogy - ha kezünkbe nem is vehetjük - láthassuk a Juliana Anicia Kódexet.

Fű

Belevágok a fenntartható kert sorozatba, ami bizonyosan sok-sok bejegyzést kíván. Hogy mit jelent a fenntarthatóság, mitől fenntartható egy kert, sokan sokféleképpen megközelítették már. A kulcskérdés talán az, milyen ráfordítást igényelnek a kertben zajló folyamatok, és a rendelkezésre álló források fedezik-e a szükségleteket. Könnyen belátható, ha rendszeresen többet veszünk el, mint amennyi a megújulás körforgásában újratermelődik, ha nagyobb terhet rovunk környezetünkre és magunkra, mint amennyi törődést nyújtani tudunk, ellehetetlenítjük újraépülését, forrásaink kimerülnek.

Milyen forrásokat igényelnek fejlődésükhöz a növények?

A vegetációnak többek között vízre van szüksége. A csapadékot kertünkben is csak olyan forrásokból tudjuk kiegészíteni - kútból, esővízgyűjtő tartályból vagy vezetékes vízzel (előállítása komoly erőfeszítéseket igényel) -, melyek nem kiapadhatatlanok, ésszerű hát tudatosan gazdálkodni velük. A növények komplex biokémiai, élettani és morfológiai adaptáció eredményeképp vetik meg "lábukat"... vagy sem. Talán jobban alkalmazkodnak környezetükhöz, mint azt gondoljuk. Nem éppen az adottságokhoz edződés kényszere a törzsfejlődés alapja?

Nem újkeletű megállapítás, hogy pazar fürdőzéshez szokott növények jobban megsínylik a néhány napig elmaradó kényeztetést, mint azok, melyeket mérsékelten öntöznek. Bár még sosem apadt ki a kutunk, bőséges öntözést csak a konyhakert kap nálunk, hiszen a szárazság ellen megvastagodott szövetekkel védekező zöldségek nem túl ízletesek - a fűszerek többsége ellenben kifejezetten jól tűri, akár igényli is a gyér csapadékot. Legjobban kora reggel vagy este hasznosul az öntözés a növények tövéhez juttatva a "kerthőmérsékletű" vizet. Fák és bokrok gondozását illetően kivált fontos szabály, hogy ritkábban, de nagyobb mennyiségű vízzel öntözzünk, mert gyökereik így juthatnak felfrissüléshez. Csöpögtető rendszer kiépítésével állítólag kevesebb vízzel beérik a növények, mert jelentősen csökken a talajfelszínről párolgással tovatűnő víz, ráadásul kiegyensúlyozottabbá válik a talaj nedvességtartalma, miáltal csökken a stressz okozta sejt- illetve szövetsérülés kockázata. Lehetséges, hogy a nagyobb kertekben a kiépítése által természetbe visszafordítható haszon összevethető a műanyagcsövek és a rendszer egyéb elemeinek gyártása és szállítása okozta környezeti teherrel. A vízszükséglet csökkentésének további módja, hogy olyan növényeket telepítünk a kertbe, melyek jó stressztűrő képességűnek bizonyultak. Ezzel el is érkeztünk a csodálatos díszfüvekhez és az öko gyephez.



Az öko gyep nem más, mint olyan fűfajták telepe, melyek túlélik az aszályos időszakokat, jól tűrik a kemény telet, valamint árnyékban is fejlődnek. Az ilyen fűmagkeverék a vörös- és a juhcsenkesz változatait tartalmazza. Nem igényli a napi rendszeres öntözést, noha esős nyarakon nyilván szebb képet mutat. Tápanyagra - mint minden élőlénynek - ezeknek a fűfajtáknak is szükségük van, még ha nem is oly nagy igényűek. Ha ritkábban nyírjuk, jobban viselik a szélsőséges környezeti hatásokat.

A modern kert a rét metaforája

A kortárs kerttervezésben a kevés gondozást igénylő évelővirágokat gyakran társítják füvekkel. Legjelentősebb hatású irányzat talán a holland dizájner, Piet Oudolf nevéhez kötődő New Wave Planting (Újhullámú Kiültetés), valamint a Wolfgang Oehme és James van Sweden által képviselt New American Garden (Új Amerikai Kert) stílusa, mellyel divatot teremtettek a mérsékelt öv honos növényeinek, szűkebb értelemben a préri stílusnak. A korábban jelentéktelennek tartott mezei virágok és fűfélék egyre több köztér meghatározó növényei, a modern építészet csöppet sem hangsúlytalan "elemei" (montreali és vancouveri példa). Azon túl, hogy remekül lehet őket fényképezni, valóban nagy túlélők akár városi környezetben is. Egyre több szédületes kert születik - az adott éghajlaton - természetes flóra kompozíciójából pihenőkertekben is.

Az Echinacea purpurea változatait szívesen ültetik vadvirágos rét benyomását keltő kertekbe.

Yvonne Cunnington - a mi éghajlati viszonyainkhoz sok tekintetben hasonló adottságokkal rendelkező - ontarioi birtoka szép példája az otthon megvalósítható tájképi kertnek. A kanadai kertíró blogjában sorra veszi az öntözés és gyepfenntartás nehézségeit, a megoldási lehetőségeket, eleven képein pedig megmutatkozik, milyen bámulatos eredménnyel lehet környezettudatos módon kertet művelni. Egy egész rét született gondos terveinek és kemény munkájának eredményeképp, melynek fenntartása ma már nem igényel nagy áldozatot - legfőbb teendő, hogy egy évben egyszer, tél végén lekaszálják. A lakóház közelében kialakított formális kiültetésben nagy szerephez jutottak a díszfüvek, melyek változatos színű, a széllel rezgő, hajladozó levelükkel, szárukkal és pompás virágzatukkal egész évben meghatározó látványelemei a kertnek. Kevés csapadékkal is beérik, és a tél végi visszavágáson kívül más gondozást nem igényelnek.

Tollborzfű a Country Gardener oldalán

Templom Kata (Hortus Carmeli) bejegyzéseiben varázslatos kert képe bontakozik ki, melynek kialakításában ugyancsak kifejeződik a környezeti felelősség. Igazán nehéz feltételek között született a főváros közelében burjánzó angol vagy tájképi kert, hiszen könnyen kiszáradó talajban, északi lejtőn nő mindaz, ami a mesebeli hangulatú képeken látható. A rendszerezett tapasztalatok értékes tára ez a kerti napló a mi éghajlati viszonyainkon érvényes megállapításaival. Éppen ennek köszönhetően inspiráló, öröm olvasni és töltekezni belőle.

Pompás díszfű a Kerti Naplóból

Végül álljon itt egy lista díszfüvek botanikai nevével és rajtuk linkkel a GAP Photos egy-egy képéhez:

Carex dipsacea
Stipa tenuissima
Deschampia caespitosa
Lagurus ovatus
Molinia caerulea
Panicum virgatum
Pennisetum alopecuroides
Chionochloa conspicua

Katicavirág

Első utam minden áruházban a vetőmagos tasakokhoz vezet, ahol hosszan legeltetem a szemem meghányva-vetve a vetőmagbeszerzés gondolatát, ami tél derekán könnyen megszállja a kertészt.  Az évek során létrehozott saját készletet mindössze egy-két rég vágyott vagy szokatlan vetőmaggal tervezem gyarapítani. Korántsem egyszerű az ágyásokat az időjárással (a hold ciklusaira már gondolni sem merek) összhangban úgy előkészíteni, hogy a kertművelés izgalma ne torkolljon kapkodásba. A saját nevelésű palánták elhelyezésének örömét sem érdemes fejtörésre cserélni - tudja miről beszélek, aki maszatolt már március-áprilisban az ablakpárkányra zsúfolt, magoncokkal és palántákkal teli tálcákkal. Hogy a jövő évi palántanapoztatást ne komplikáljam, próbáltam évelőkre szűkíteni a választást - hiába.

A Boglárkafélék  (Ranunculaceae) családjába tartozó Nigella orientalis “Transformer” mellett döntöttem két hasonlóan mezei virágos egyszerűség mellett. Jóllehet a csomagoláson olvasható ismertető szerint évelő, minden kétséget kizáróan egynyári. Egyelőre nem sikerült a tasakon feltüntetett “borzacska” elnevezésnél jobbra bukkannom, mely segítene megkülönböztetni a rokonaitól. Sőt a Nigellák magyar nyelvű elnevezése körül nem csekély zavart találtam.

Mezei vagy vetési katicavirág, továbbá kandilla néven emlegetik a Nigella arvensist (arvensis annyit tesz, mezei). Csak szárlevelei vannak, melyek két-háromszorosan szárnyasan összetettek, kékeszöld színűek. A levélcimpák legfeljebb 1 mm szélesek csak röviden kihegyezettek. Csúcsálló magányos virágai öt halványkék lepellevélből állnak, melyek széles elliptikus vagy kerekded alakúak, erezetük zöld, hosszú körömbe keskenyednek el, csúcsuk gyakran röviden kihegyezett. A mézelő levelek mintegy negyed olyan hosszúak, mint a lepellevelek, széles alsó ajakkal, kétrészes, elszórtan pillás és valamivel nagyobb felső ajakkal. A számos porzólevélen szálkaszerű nyúlvány van. A termőlevelek egymással a közepükig összenőttek. Rovarok - főként méhek - porozzák meg. (J. D. Godet, Európa virágai alapján)

Kerti katicavirág, szőrös katicavirág vagy szőrös kandilla a Nigella sativa (sativa azt jelenti, termesztett). Ez kerül a konyhába - kipróbálásához a Chili és Vanilián kínál ígéretes receptet Mautner Zsófia, népszerű gasztroblogger -, ám ott már külleme, feltételezett élettani hatása és esetleg más fűszerekre emlékeztető íze alapján nevezik többek között feketécskének, fekete kuminnak, köményvirágnak, köménymáknak, hályogfűnek, mezei koriandromnak, parasztborsnak, de még fekete hagymamagnak is, amiből nem kevés félreértés adódhat.


Borzaskata, borzaska, kék vagy kerti katicavirág, kék kandilla, "a puszták szüze" a Nigella damascena (damascena = damaszkuszi), melynek számos változata ismert díszkertekből. Éveken át újra veti magát, míg lassan ki nem kopik a virágágyásból. Magja fűszerként is megállja a helyét, a belőle desztillációval nyert esszenciális olaj pedig a kozmetikai ipar alapanyaga. 

 

Nigella damascena "Miss Jekyll"

A Carmel hegyen honos a Nigella ciliaris (ciliaris olyasmit jelent, mint pillás; esetleg lehet pillás katicavirág - persze nem tisztem nevet kitalálni neki). 

 

Kép Gila's Nature Walks blogjából 

A Nigella számos fajtája listába gyűjtve megtalálható az Arctos adatbázisában. 


A Földközi-tenger mellékéről származik - ott gabonatáblák gyomnövénye - a napimádó keleti katicavirág, a Nigella orientalis (orientalis = keleti). A Plants For A Future szerint ehető magokat érlel, melyek csírázóképességüket hosszan megőrzik.  Az ízét nyár derekán megismerhetem. 

A magjából vízgőz-desztillációval nyert illóolajat gázkromatográffal kapcsolt tömegspektrometria (GC-MS) technikával elemezték, melynek során 18 komponenst azonosítottak - közöttük a legfőbb összetevők: 68,8% β elemén, 5,2 % δ kadinén, 4,3% β szelinén és 3,3% α szelinén. Az illóolaj fitokémiai vizsgálata a szeszkviterpén szénhidrogének túlsúlyát (90,3%) mutatta. 

A legmagasabbra növő (várhatóan 40-60 cm) Nigella  talajban nem válogat.  A mi éghajlatunkon is könnyen csírázik, ezért szabadföldbe helyrevetéssel szaporítják - érdemes lehet szakaszos vetéssel próbálkozni -, én palántanevelésre készülök, amihez papírtégelyeket használok majd. Számos forrás szerint 20 °C-on csírázik, hűvös, csapadékos tavasz után pedig korábban bont virágot rövidebb száron.

A Plant Systematics oldalán nagyfelbontású képek segítik a további tájékozódást. 

Vajon a "borzacska" a - zárt vagy már felpattant magtokjainak látványos formája miatt - szárazvirágként is kedvelt növény legtalálóbb neve?