Burgonya

A burgonyatermesztéshez ideális tenyészidőszak hasonlít az ideire a meleg tavasszal, a csapadékos június-júliussal, majd szárazabb augusztussal és az egészen napos szeptemberrel. Máskülönben a Kárpát-medence a viszonylag száraz, forró nyaraival nem számít optimálisnak a burgonya termesztéséhez, hiszen 26 ℃ fölött már leáll a gumóképződés. A tenyészidőszakban hulló csapadék mennyisége pedig sokkal meghatározóbb tényező a termés alakulásában, mint a talaj tápanyag-ellátottsága (Zsom Eszter tanulmánya). A talaj kémhatásával szemben nem különösebben igényes burgonya gumóinak fejlődéséhez a középkötött talaj - homokos vályog vagy vályogos homoktalaj - felel meg, a rögös földben a gumók rosszul fejlődnek, erősen sérülnek.  

A termesztés szempontjából viszonylag kedvező klimatikus viszonyokkal rendelkező Északi-középhegységben, vályogos talajon fogtam krumplitermesztésbe miután a Ruth Stout inspirálta gondolat elhatározássá ért. Stout termesztési módszerének alapvető eleme a mulcsozás szalmával, friss növényi nyesedékkel, komposzttal. A Kitchen Garden márciusi számában éppen a megrendelt vetőburgonyával kapcsolatos tesztről olvastam - többek között szalma alatt termesztésről. Az Organic Gardening áprilisi száma pedig hétféle termesztési mód között veszi számba a szalma alatt termesztés előnyeit és hátrányait - ami alapján némileg kevesebb termésre számítottam, mint bakháttal várható.

Áprilisban szereztünk be 120 vetőgumót, melyeket két hétig előhajtattam. Ez idő alatt a Kedves kapálógéppel feltört (dicséretként meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére megtette, hogy számára nem öröm a kerti tevés-vevés) egy évek óta pihentetett kertrészt, ami rengeteg napot kap. Hosszan tisztogattam, gereblyéztem az új ágyást, és bevallom, közben többször elfogott a kétségbeesés, vajon győzöm-e majd, amibe belefogtam. Későnek számító időpontban - éppen fogyó hold volt - 35 cm-es gumó- és 90 cm-es sortávolságra, 5-10 cm mélyre elvetettem a kis krumplikat.  

A három vetőárkot előzőleg beöntöztem, a gumók köré pedig Dudaritot szórtam, majd pár cm-es bakháttal jelöltem a bevetett sorokat és fűnyesedéket raktam rájuk, hogy a cicák  ne a gumók fölött ássanak.  Fűnyíráskor - nagyjából háromhetente - valahányszor újabb réteget kaptak és a sorközöket is így mulcsoztam. Három héttel később már ilyen csinosak voltak a bokrok, melyeket a nyár közepéig csak fűnyesedékkel takartam.  

Júliusban komposztot bontottunk és az érett-félérett felét kihordtam a krumpli alá. Szeptemberig további fűnyesedék rétegek kerültek a halmokra.  

Mulcsozatlan sorköz

Mulcsozott sorköz

Valamikor júniusban kérdezték a szomszédok, van-e egyáltalán krumpli a hatalmasra nőtt lombok alatt. Akkor  végigtapogattam egy sort a mulcs alatt és nagyon elcsodálkoztam azon, amit találtam. A tenyeremet kitöltötte egy-egy gumó számos tő alatt, így kitett néhány kilót az első újkrumpli szüret. Attól fogva nem vettünk krumplit boltban, csak fogtam a kosaram és kiherélem egy-egy bokrot - így mondják arrafelé, ahol születtem, ha csak pár gumót szednek föl egy tő alól. 

 A burgonyabetegségekkel szemben semmiféle szerrel nem kezeltem az ültetvényt, kivéve a krumplibogár/kolorádóborgár (Leptinotarsa decemlineata) elleni négyszeri permetezést Dipellel, amikor megjelentek a lárvák a leveleken - határozottan gyérítette a számukat. Amikor augusztusban a faluban mindenfelé elszáradtak a krumplilevelek és legtöbben kiásták a termést, a kertünkben még mindig harsogó zöld volt a lomb és erősek a szárak. Akkor kezdődött a csíkoshátúak inváziója! Egészen szeptember végéig - amikor elszáradtak a szárak - gumikesztyűvel felszerelkezve indultam krumplit szedni hetente egyszer-kétszer-háromszor - akkor már mindenféle formájával nagy számban jelen volt a krumplibogár.

A vetéstől eltekintve egyetlen egyszer sem öntöztem a három sorban nevelt krumplit, mégis egyenletesen nyirkos volt valahányszor kutakodtam a mulcs alatt. Fölszedéskor, szeptember utolsó napjainak egyikén nagy öröm volt, hogy ásó nélkül könnyedén össze lehetett szedni a termést. Mivel szerszám volt nálam, hát fölástam a helyét és visszahúztam az ágyás tetejére a megmaradt mulcsot. 

Soronként 30 szem gumót vetettem, három zsáknyi termett az ágyásban, ami alapján azt mondhatom, egy kiló egészséges krumpli termett egy vetőgumóból - 2 szemet rágott meg cserebogár pajor a termésből.

Ha valaki utánaszámolt volna, mondhatná, hogy 3x30 szem csak 90, pedig 120 vetőburgonyáról írtam az elején. Elárulom, hogy a kertünk egy másik részén elvetettem a megmaradt 30 szemet hagyományos bakháttal takarva aztán. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy kontrollcsoportot is neveltem, mert tapasztalat híján másként nem tudnám felmérni a komposztos termesztés előnyeit és hátrányait.

Az összehasonlítás tehát így mutat:

Kevéssel több termett tehát a bakhátas soron, de legalább annyi sérült is volt a gumók között. Az igazi csoda - azon túl, hogy egyáltalán termett krumpli -, hogy öntözés nélkül egészséges, nagy gumókat fejlesztett a komposztos “társaság”. A talajban megtartani a nedvességet sokkal gazdaságosabb (ökologikusabb), mint öntözni. Cicák nagyokat aludtak a mulccsal takart sorközökben a krumpli lombjának árnyékában, és ez ugyanolyan mosolyfakasztó, mint a gyönyörű termés látványa. 

Amint írtam, valamennyi fűnyíráskor kiszórtam a nyesedéket az ágyásra, amire a tő takarásán kívül azért is szükség volt, mert a mulcs összeesik egy idő után, a nagy lomb pedig eldőlhet olyankor. Nem nevezném ezért lusták módszerének a mulcsozást - ahogy azt tarják néhányan -, de megtérül a fáradozás a betakarításkor. 

Barsy Sarolta

Fajtákról, rezisztenciáról legközelebb írnék, most szeretnék azzal búcsúzni, hogy ezt a bejegyzést Barsy Sarolta emlékének ajánlom. 108 évvel ezelőtt ezen a napon született az Óvári Mezőgazdasági Akadémia első női hallgatója, Kossuth-díjas növénynemesítő, de munkáját 1973-ban Fleischmann Rudolf emlékéremmel is elismerték. Számos somogyi burgonyafajta létrehozása fűződik nevéhez: Somogyi sárga, korai, sárga kifli, Somogy gyöngye.

Mulcs

A felelős forrásgazdálkodással fenntartott kertben a talaj nedvességtartalmának megőrzése előbbre való, mint az öntözés. A kipárolgás csökkentésének leghatékonyabb módja a felszín takarása, más szóval mulcsozása (esetleg mulchozása), mely nem utolsósorban a kertészt is kíméli azáltal, hogy szembetűnően csökkenti a gyomlálandó felületeket.



Ruth Stout stílusként híresült el az angolszász kertírásban az a módszer, mely a talaj minőségének megőrzésére intenzíven alkalmazza a mulcsozást. Stout szerint minél vastagabb a talajtakarás annál jobb. Fölásni is szükségtelen az ágyásokat, mert kiváló talajszerkezetet - jó szellőzést, ideális víztartást és vízáteresztést - biztosít a legalább 20 cm vastag mulcs réteg. Az ilyen kerti talajban eleven a talajélet, ez biztosítja a növények számára fontos tápanyagokat.

Már vékony mulcs is védi a palánták tövét a forró déli napsütéstől, melyhez egy-egy nagyobb levél is megfelel. Minél vastagabb réteggel takarjuk azonban a talajt, annál hatékonyabb a hőszabályozás. A földfelszín nappali és éjszakai hőmérséklete közötti ingadozás csökkentésével a gyökerek és a - felső 10-20 centiméteres rétegében legjellemzőbb - talajlakók is kisebb stressznek vannak kitéve, táplálkozásuk, így fejlődésük is kiegyensúlyozottabb.

A természetes eredetű mulcs a (táp)anyag körforgásának is fontos motorja, a takaróréteg lebomlásával ugyanis tápanyag keletkezik. Éppen ezért célszerű a kihúzott gyomot (tarackbúzát inkább ne), fűnyesedéket (vékony rétegben, esetleg váltakozva más rétegekkel, mert nem szellőzik jól), hullott lombot, metszéskor felgyülemlő aprítékot, fakérget, szalmát - egyszóval bármilyen növényi hulladékot, ami nem fertőz - talajtakaróként hasznosítani, hiszen tartalmuk így visszakerül a földbe. Másik fontos felhasználásuk a komposztálás - maga az érett komposzt is használható mulcsként.

A marha- vagy lótrágya mulcsként való hasznosításáról eltérő vélemények olvashatók. Sokan óvnak alkalmazásától, hiszen az éretlen trágya nemcsak hogy nem tartalmaz a növények számára felvehető jelentős tápanyagot de “éget” is. Ha az éretlen trágya azonban nem érintkezik közvetlenül a növényi szövettel, megbízható talajtakaró (tehát a föld kapja, nem a növények, ezért nem célszerű beforgatni a talajba!). Ugyanez a tapasztalatom a letermett gombatrágyával is. Baromfi- és sertéstrágyával még nem mulcsoztam.

3-4 cm vastag rétegben már jól látható a talajtakarás eredménye, 5-6 cm vastagságban a gyomok ellen is komoly védelmet jelent. Természetesen csak a maggal terjedő növények megjelenése előzhető meg ilyen módon, a tarackoló vagy mélyen gyökerező gyomok (pl. pitypang) előtörése legföljebb lassítható. A tarackbúzával (Agropyron repens) átszőtt kertvégi ágyásban ezért nem mentem sokra a mulcsozással, tulajdonképpen nehezítette a gyomlálást, hát felfüggesztettem néhány évig, míg sikerül megszabadulni az erőszakos növénytől, ami a dália vagy a csicsóka gumóján is könnyedén átszúrja tarackját. Abban a virágágyásban sem terítek mindenhová mulcsot, ahol évről évre számítok a törökszegfű (Dianthus barbatus), a mézontófű (Phacelia) és az őszirózsa (Callistephus sinensis) önvetésére.

A fenyőkéreg esztétikusnak számító talajtakaró, ami önmagában, de a korábban említett hulladékok fölé is kiteríthető - nem kell tartani a talaj kémhatásának drasztikus változásától. A kőzúzalék, apró kavics nem mulcs, noha csökkenti valamelyest a kipárolgást inkább arra alkalmas, hogy meleget tároljon éjszakára - például rózsák töve köré tanácsos nagyobb köveket tenni. A kavicsréteg előbb-utóbb összemosódik a talajjal, de már korábban megjelennek benne a gyomok, amiket rémálom onnan kihúzgálni (és felvetődik a gyomirtó bevetésének gondolata, ami már nem a fenntartható kert körül forog). Éppen ezért geotextilt vagy fóliát szokás alá tenni, ami idővel apró darabokká töredezik, foszlik szennyezve a kert talaját. Hasonló képtelenségnek tűnik számomra műanyag granulátumot vagy golyócskákat kiszórni a kerti földbe, pedig ilyennel is lehet találkozni mindenféle színben.

Minden kertnek sajátosak az adottságai, melyek miatt az egyik módszer eredményesen alkalmazható, míg a másikkal nem megyünk sokra. Nem elkerülhető a saját megoldások kidolgozása, ami valójában maga a szabadság. A paradicsommal kapcsolatban arra jutottam az utóbbi évek próbálkozásai alapján, hogy fűnyesedékkel mulcsozva lendületet kapnak a gombák, ezért ott inkább gyomlálok, a növényi hulladékot pedig az ágyáson hagyom - csapadékosabb nyáron nem közvetlenül a növények töve körül. Ami a csigákat illeti, szerintem mindegy, van-e mulcs, vagy éppen homokon kénytelenek átnyargalni. Nincs előttük akadály, ha valamit meg akarnak szerezni (Delphinium és Digitalis nem is tudott megtelepedni a kertünkben).

A téli mulcs nemcsak a talajnak tesz jót, de búvóhely lehet a sünöknek (ahogyan a komposzt is), és terített asztal a madarak számára.