Bodzalevelű macskagyökér

A macskagyökérfélékhez tartozó Valeriana officinalis ssp. sambucifolia andezithegységek szurdokerdőinek jégkorszaki maradványfaja. Nem messze kertünktől, a Börzsönyben vadon is nő - az Északi-középhegység védett (!) növénye.

Levelei a Valeriana officinalisénál szélesebbek, a bodzáéhoz hasonlítanak. Magyar nevei jórészt gyökerének macskákat megigéző illatára utalnak: macskagyökérfű, macskagyökönke, gyökénke, gyökönke, mezei vagy orvosi macskagyökér. A baldrián, bádián, baldiánfű és hodolán elnevezések módosulhattak a valerianból, vagy a fény istene, Baldur nevéből alakulhattak és német közvetítéssel kerültek nyelvünkbe. Találkozni még terjékfű (talán gyógyító fű), fordulófű, mezei nárdus (Dioscoridesnél nard) és Szent Magdolna-füve nevekkel is. Botanikai nevét a latin valere ( jó erőben lenni) szóig vezetik vissza, ám lehetséges, hogy közvetlenül Pannonia - Diocletianus idején létrehozott - északkeleti közigazgatási egysége, Valeria (a mai Magyarország és Horvátország területén - központja Sopianae - ma Pécs) után kapta.

Nemcsak a cicákat ejtheti bűvöletbe, a borkóróhoz hasonlóan illatos virágai vonzzák a rovarokat.

Gyökere mellett valamennyi részét használják orvoslásra legalább az ókortól. Idegnyugtató hatása közismert, ahogyan az is, hogy túlzott fogyasztása veszélyeket rejthet.

Fenntartható kertek erdőszéli kiültetéseiben jól megtelepedhet, ám sudár termetével, érdekes leveleivel és ernyőkben bogas virágaival városi kertekben is izgalmas látványt nyújthat, ha nyirkos, üde talajban fejlődik - meghálálja a mulcsot. Napon halvány rózsaszínű, a szőlőlugas mögötti árnyasban spontán kelt tő virága pedig fehér. Kertünk vályogtalaján 2 m fölé nő, ám az idei esős nyárban már 2,5 m fölött van valamivel, mégis ellenáll az erős szeleknek. Magról és tarackról szaporodik - ez utóbbit nálunk nem teszi magától. Augusztusban és szeptemberben érdemes magját elvetni.

Már nem emlékszem, hol, mikor vettem. Egyszer csak megnőtt és felhívta magára a figyelmet, a következő évben magonca kelt néhány méterre tőle, aztán még egy a rákövetkező évben. Heteken át bontja habszerű bogokban virágait, melyeket rózsacsokorba szoktam kötni.

Erdei borkóró

Mérsékelt övi erdők és erdőszélek lágyszárú növénye a boglárkafélék családjába tartozó Thalictrum aquilegiifolium. A görög thaliktron olyasmit jelent: osztott levelű; aquilegiifolium: aquilegia (harangláb) levelű. Magyarul a borkóró mellett elterjedt a (cámolyalevelű) virnánc, a galamblevelű virnác és a ruta is - bár nem áll közeli rokonságban a rutákkal.

Sokporzós virágai bodzaillatúak, hamvaszöld levelei pedig valóban hasonlítanak a haranglábéhoz - könnyedek, madártollszerűek, a harmat és az esőcseppek gyöngyként ülnek meg rajta. Minden része - a gyökere különösen - mérgező, ezzel együtt gyógyszer készül belőle és kis mennyiségben gyógyteába is keverik.





A szél mellett a rovarok is hozzájárulnak beporzásához. Aszmagtermését érdemes közvetlenül beérés után elvetni - én tavasszal próbáltam, nem indult már csírázásnak, de lehetséges, hogy a meleg-, majd hideghatás hiányzott hozzá. 3 mm mélyre vetve legalább 12 °C szükséges a csírázásához. Hibridjeit a mályva árnyalataiban kínálják.

Fenntartható kertek növénye. Ha a nap egy rövid részében árnyék vetődik rá, máris jól érzi magát, kártevők ritkán támadják meg, -25 °C-ig bizonyosan télálló. Buja növekedéssel hálálja meg a töve köré terített mulcsot, az üde talajt.

A PFAF szerint nem tanácsos hüvelyesek közvetlen szomszédságába ültetni, mert gátolja növekedésüket. Nem terjed erőszakosan - nálunk évek óta fél méter körüli a szélessége és egy méter magasra nő. A Kárpát-medence honos növénye számos Thalictrum fajta mellett.
Védettek!

Egy hagyomány szerint az újszülöttet borkóróval kitömött párnára fektetik, hogy sikeres életet biztosítsanak számára. Legalábbis örömteli pillanatokra számíthat, aki kertjében nevel belőle, mert a levelei a néhány hétig tartó virágzást követően is szépek.

Talajtakaró évelők félárnyékban, árnyékban

A fenntarthatóságot körbejáró sorozat harmadik része még mindig a vízgazdálkodáshoz kapcsolódik. Gyomlálni, kapálni sem kell - nem is lehetséges - a talajtakaró növényekkel benépesített árnyas kertrészekben. Bokrok, fák tövében jótékonyan védik a talajfelszínt a kiszáradástól anélkül, hogy versenytársaikká válnának. Mulcsozni is csak az első egy-két évben szükséges, míg be nem terítik a talajt buja lombozatukkal. Nyáron át nyugalmas pihenőhely a cicáknak, és más árnyas búvóhelyre vágyó kerti lakók is hamar felfedezik.

Vályogos földben kevés öntözéssel beérik a legforróbb nyári napokon is, de lazább, köves vagy homokos talajon rendszeres locsolást igényelhetnek.

Néhány példa az év túlnyomó részében lombjával díszítő, örökzöld vagy áttelelő lombú növényekből:

Az illatos lombú Geranium - köznapi nevén gólyaorr, gólyaköröm, gémorr, gerely, daruláb, galambláb - nagyon hálás pára. Hegyvidéki fajtái és azok hibridjei párnaszerű telepeket hoznak létre - de nem terjednek erőszakosan - nyirkos, párás környezetben. Kövek között, rendkívül kötött, agyagos talajon is jól fejlődnek, ha némi mulcs segíti megtelepedésüket. A föld felszíne alatt és fölött fejlődő rizómákkal vagy magok elszórásával terjednek. A szárakat és a leveleket szőr borítja, lombja sűrű gömböt formáz, az egész növény csupa puhaság. Virágai a rózsaszín és kék árnyalataiban nyílnak, fehér és bordó változatai is léteznek. Kedvelem a levelei illatát.

A Geranium macrorrhizum (bolgár gólyaorrnak is nevezik, illóolajáért - mely a rózsaolajra hasonlít - Bulgáriában nagy területeken termesztik) egyik lila változata évek óta él a kertünkben. A legkeményebb teleinket is jól viseli. Az első fagyok után vöröses árnyalatokban színesednek levelei, enyhébb teleken pedig megmarad a lombja. Rizómáival könnyen szaporítható. 30 cm magas. Mélyárnyékban is fejlődik, noha ott kevesebb virágot hoz.

A Geranium x cantabrigiense "Biokovo" (angol gólyaorr) a Geranium dalmaticum és a Geranium macrorrhizum hibridje. Mintha alacsonyabb lenne, mint a bolgár, és jobban kedveli a félárnyékot, mint a teljes árnyat. Télálló mifelénk. Nem mérgező.

Egy zöldessárga virágú muskátli, mely a Pelargonium nemzetség

többi tagjához hasonlóan nem bírja a mi teleinket.

A gólyaorrfélék - Geraniaceae - nálunk is ismert nemzetségei a Geranium (gólyaorr), az Erodium (gémorr) és a Pelargonium (muskátli) . Az első kettőhöz sorolható fajok többnyire a mi éghajlatunkon is télállóak. A Pelargonium nemzetség fajai csak enyhe vagy semmilyen fagyot sem viselnek el, Dél-Afrikában honosak. A botanikai elnevezések a görögből eredeztethetőek: geranos = daru, erodos = gém, pelargos = gólya - mind hosszúcsőrű madarak, melyekre a termésükkel emlékeztetnek a növénycsalád tagjai.

Geranium és a rózsafélék -
Rosaceae - családjába tartozó Alchemilla

Az Alchemilla mollis (lágyszőrű palástfű) félárnyékban kövér lombot fejleszt. A leveleket sűrű szőr borítja, így a víz cseppekben áll össze rajtuk. A jelenségnek nagy szerepe volt az elnevezésben, alkimisták (a latin alchimia arabból átvett szó) a víz legtisztább formáját vélték felfedezni a cseppekben.

Talán nem terjed olyan gyorsan, mint a Geranium, szárazságban pedig - ahogyan télen is - megbarnulnak levelei, melyek helyett hamar újakat hoz, ha újra nedvesebbé válik környezete. Laza bogernyőben nyíló virágai üde zöldessárgák, rózsacsokorba kötve is csodásak. A növényből herbateát szoktak készíteni.

Vinca minor - a latinból:
vincire = megkötözni; körülvenni, bekeríteni, övezni
minus = kicsi

A meténgfélék - Apocynaceae - családjába tartozó Vinca minor (kismeténg, kis télizöld vagy télizöld meténg) kúszó hajtásain gyökereket fejlesztve mindenhol jól terjed. A félcserjét gyeppótlónak tartják, mert összefüggő szőnyeget képezhet erősen lejtős terepen is, de nem kifejezetten sétálásra való. Télen is zöld, naposabb helyen tömörebb telepet alkot, és ilyenkor kék, fehér vagy rózsaszínű - de bordó és barackszínűről is lehet olvasni - virágokkal díszít a fényes, sötétzöld levelek között. Ha már benőtte a rendelkezésére álló területet, néhány évente nyár végén érdemes lehet ifjító metszéssel igazítani - vízszintes terepen állítólag fűnyíróval megújulásra kényszeríthető. Ha évekig háborítatlanul fejlődik, terjedő kedve elharapózhat. Szárából kosarat fonnak. Nagyobb mennyiségben fogyasztva mérgező.



Nyári talajtakaróként jó szolgálatot tehetnek azok az alacsony, terjedő növények is, melyek lombja az évnek csak egy - esetleg igen rövid - időszakában látható. Velük is tervezek egy bejegyzést a közeljövőben.

Terülő évelők napon, félárnyékban

Nepeta - macskamenta

Arabis caucasica (compacta) "Snowcap" - kaukázusi ikravirág

Veronica petraea - kúszó veronika

Glechoma hederacea "Variegata"- kerek repkény

Ajuga reptans - indás ínfű

Euphorbia myrsinites - szürke kutyatej

Phlox subulata - árlevelű lángvirág

Tavasz

Csicsóka

A Helianthus tuberosus a burgonyához hasonlít - a szegények krumplijának is nevezik (és persze csodagumónak is) -, noha a napraforgó rokona. Nálunk csak hosszú nyarak végén virágzik, de magot nem érlel. Akár 3 méter magasra is megnő miközben szerte gumókat fejleszt, melyeket egész évben szedhetünk amikor nem fagyos a talaj. Egyszerre nem érdemes többet felszedni, mint amennyit néhány napon belül elfogyasztunk, mert hamar megfonnyad (hűvös, nem záraz helyen tárolva tovább megőrizheti állagát). Ősztől tavaszig lehet a legszebb gumókat kiásni, melyeket nyersen, főzve és sütve is szokás asztalra tenni.

Etanol és pótkávé is készülhet a csicsóka gumójából, de cukorbetegek étrendjében is helye lehet.

Az íze édeskés, akár a borsóé vagy a sárgarépáé. Szerintem némi füstös íz is bujkál benne, ami sütve intenzívebbé válik. Ma kevés olíván pároltam vékonyra gyalult csicsókát és kicsit sóztam. Finom volt. Még keresem a hozzá illő fűszert (fokhagymával például érdekes lehet) - nem azért, mintha önmagában nem lenne különleges. Anyukám tócsnit (mackó, lepcsánka, lapcsánka vagy hlebcsánka) készített belőle, szerinte kicsit több sót "kíván", mint burgonyából sütve. Levesbe főzve és salátában is ízlett, legközelebb pedig rablóhús (vagy saslik) sütésekor fogom kipróbálni nyársra húzva.

Csicsóka gumója kiásva

Mivel évelő növény, azt gondolhatnánk, a gumók kiásásakor érdemes néhányat a földben hagyni a jövő évi termést biztosítandó. Erre azonban semmi szükség, ugyanis szinte lehetetlen az összes gumót felszedni, így bizonyosan kihajt valahol. Ha ezt nem alkalmas helyen teszi, egyszerűen át lehet ültetni - amíg minden évben betakarítjuk a termést, különben elburjánzik. Kártevők nem tizedelik.

Fű

Belevágok a fenntartható kert sorozatba, ami bizonyosan sok-sok bejegyzést kíván. Hogy mit jelent a fenntarthatóság, mitől fenntartható egy kert, sokan sokféleképpen megközelítették már. A kulcskérdés talán az, milyen ráfordítást igényelnek a kertben zajló folyamatok, és a rendelkezésre álló források fedezik-e a szükségleteket. Könnyen belátható, ha rendszeresen többet veszünk el, mint amennyi a megújulás körforgásában újratermelődik, ha nagyobb terhet rovunk környezetünkre és magunkra, mint amennyi törődést nyújtani tudunk, ellehetetlenítjük újraépülését, forrásaink kimerülnek.

Milyen forrásokat igényelnek fejlődésükhöz a növények?

A vegetációnak többek között vízre van szüksége. A csapadékot kertünkben is csak olyan forrásokból tudjuk kiegészíteni - kútból, esővízgyűjtő tartályból vagy vezetékes vízzel (előállítása komoly erőfeszítéseket igényel) -, melyek nem kiapadhatatlanok, ésszerű hát tudatosan gazdálkodni velük. A növények komplex biokémiai, élettani és morfológiai adaptáció eredményeképp vetik meg "lábukat"... vagy sem. Talán jobban alkalmazkodnak környezetükhöz, mint azt gondoljuk. Nem éppen az adottságokhoz edződés kényszere a törzsfejlődés alapja?

Nem újkeletű megállapítás, hogy pazar fürdőzéshez szokott növények jobban megsínylik a néhány napig elmaradó kényeztetést, mint azok, melyeket mérsékelten öntöznek. Bár még sosem apadt ki a kutunk, bőséges öntözést csak a konyhakert kap nálunk, hiszen a szárazság ellen megvastagodott szövetekkel védekező zöldségek nem túl ízletesek - a fűszerek többsége ellenben kifejezetten jól tűri, akár igényli is a gyér csapadékot. Legjobban kora reggel vagy este hasznosul az öntözés a növények tövéhez juttatva a "kerthőmérsékletű" vizet. Fák és bokrok gondozását illetően kivált fontos szabály, hogy ritkábban, de nagyobb mennyiségű vízzel öntözzünk, mert gyökereik így juthatnak felfrissüléshez. Csöpögtető rendszer kiépítésével állítólag kevesebb vízzel beérik a növények, mert jelentősen csökken a talajfelszínről párolgással tovatűnő víz, ráadásul kiegyensúlyozottabbá válik a talaj nedvességtartalma, miáltal csökken a stressz okozta sejt- illetve szövetsérülés kockázata. Lehetséges, hogy a nagyobb kertekben a kiépítése által természetbe visszafordítható haszon összevethető a műanyagcsövek és a rendszer egyéb elemeinek gyártása és szállítása okozta környezeti teherrel. A vízszükséglet csökkentésének további módja, hogy olyan növényeket telepítünk a kertbe, melyek jó stressztűrő képességűnek bizonyultak. Ezzel el is érkeztünk a csodálatos díszfüvekhez és az öko gyephez.



Az öko gyep nem más, mint olyan fűfajták telepe, melyek túlélik az aszályos időszakokat, jól tűrik a kemény telet, valamint árnyékban is fejlődnek. Az ilyen fűmagkeverék a vörös- és a juhcsenkesz változatait tartalmazza. Nem igényli a napi rendszeres öntözést, noha esős nyarakon nyilván szebb képet mutat. Tápanyagra - mint minden élőlénynek - ezeknek a fűfajtáknak is szükségük van, még ha nem is oly nagy igényűek. Ha ritkábban nyírjuk, jobban viselik a szélsőséges környezeti hatásokat.

A modern kert a rét metaforája

A kortárs kerttervezésben a kevés gondozást igénylő évelővirágokat gyakran társítják füvekkel. Legjelentősebb hatású irányzat talán a holland dizájner, Piet Oudolf nevéhez kötődő New Wave Planting (Újhullámú Kiültetés), valamint a Wolfgang Oehme és James van Sweden által képviselt New American Garden (Új Amerikai Kert) stílusa, mellyel divatot teremtettek a mérsékelt öv honos növényeinek, szűkebb értelemben a préri stílusnak. A korábban jelentéktelennek tartott mezei virágok és fűfélék egyre több köztér meghatározó növényei, a modern építészet csöppet sem hangsúlytalan "elemei" (montreali és vancouveri példa). Azon túl, hogy remekül lehet őket fényképezni, valóban nagy túlélők akár városi környezetben is. Egyre több szédületes kert születik - az adott éghajlaton - természetes flóra kompozíciójából pihenőkertekben is.

Az Echinacea purpurea változatait szívesen ültetik vadvirágos rét benyomását keltő kertekbe.

Yvonne Cunnington - a mi éghajlati viszonyainkhoz sok tekintetben hasonló adottságokkal rendelkező - ontarioi birtoka szép példája az otthon megvalósítható tájképi kertnek. A kanadai kertíró blogjában sorra veszi az öntözés és gyepfenntartás nehézségeit, a megoldási lehetőségeket, eleven képein pedig megmutatkozik, milyen bámulatos eredménnyel lehet környezettudatos módon kertet művelni. Egy egész rét született gondos terveinek és kemény munkájának eredményeképp, melynek fenntartása ma már nem igényel nagy áldozatot - legfőbb teendő, hogy egy évben egyszer, tél végén lekaszálják. A lakóház közelében kialakított formális kiültetésben nagy szerephez jutottak a díszfüvek, melyek változatos színű, a széllel rezgő, hajladozó levelükkel, szárukkal és pompás virágzatukkal egész évben meghatározó látványelemei a kertnek. Kevés csapadékkal is beérik, és a tél végi visszavágáson kívül más gondozást nem igényelnek.

Tollborzfű a Country Gardener oldalán

Templom Kata (Hortus Carmeli) bejegyzéseiben varázslatos kert képe bontakozik ki, melynek kialakításában ugyancsak kifejeződik a környezeti felelősség. Igazán nehéz feltételek között született a főváros közelében burjánzó angol vagy tájképi kert, hiszen könnyen kiszáradó talajban, északi lejtőn nő mindaz, ami a mesebeli hangulatú képeken látható. A rendszerezett tapasztalatok értékes tára ez a kerti napló a mi éghajlati viszonyainkon érvényes megállapításaival. Éppen ennek köszönhetően inspiráló, öröm olvasni és töltekezni belőle.

Pompás díszfű a Kerti Naplóból

Végül álljon itt egy lista díszfüvek botanikai nevével és rajtuk linkkel a GAP Photos egy-egy képéhez:

Carex dipsacea
Stipa tenuissima
Deschampia caespitosa
Lagurus ovatus
Molinia caerulea
Panicum virgatum
Pennisetum alopecuroides
Chionochloa conspicua