Mirobalán

A kertészeti ismeretek fontos és érdekes részének látom az oltást, az utóbbi időben szívesen olvasok róla, így nagy örömmel tölt el, hogy két - bizonyára szilvamagból kelt - csemete nevelkedik a kertemben, melyek jó alanyai lehetnek az első próbálkozásoknak. Oltóalanyokról olvasva döbbentem rá, hogy myrobalánt már kóstoltam egy börzsönyi kirándulás során. Azon kevesek közé tartozom, akik csak felnőttként ismerték meg ezt a gyümölcsöt - pedig gyerekkorom helyszínein is burjánzik vadon.

Sárga mirobalán

A Prunus cerasifera - myrobalán, mirobalán, mirabolán, cseresznyeszilva, paradicsomszilva, lotyószilva - számos termesztett szilva és kajszi alanyát adja, vélhetően a Prunus domestica egyik "szülője". Etimológiája az ókori görögig követhető, ahol a proumnon gyümölcsöt jelent, ám a latinban már "szilva" a prunum és "szilvafa" a prunus. A cerasifera szóösszetétel: kerasos a görög "cseresznye" vagy "cseresznyefa" jelentéssel - latin közvetítéssel - számos nyelvben megjelent a cseresznye szóban, valamint a latin ferus, azaz "vad" szavakból áll. A myrobalán vélhetően a görög murobalanos melynek jelentése: muron "kenőcs" és balanos "makk". Nem összekeverendő a mirabella szilvával, mely a Prunus domestica egyik változata, Lotaringia jellegzetes gyümölcse.

Vörös mirobalán

Az Ázsiában honos cseresznyeszilva a római korban terjedt el Európában, ma számos nemesített változata ismert díszfaként - igen korán kezdi a virágzást -, elhagyatott faiskolák és gyümölcsösök környékén pedig szerte nő a természet alkotta méret- és színváltozatokban.

Mirobalán a fazékban

Íze valahol a szilva és a kajszi között van, ám a belőle főzött lekvárban már semmi sem emlékeztet szilvára. Minden esetre a nagyobb, lédúsabb piros és a kisebb, krémesebb sárga gömbök magjából is tettem félre vetni valót.

Mirobalán lekvár

Fanyarka II. - Tavasz

Virágba borultan lehet a legszebb az Amelanchier - kár lenne kihagyni bármilyen stílusú kertből.

A fanyarka elliptikus levelei kihajtáskor rózsaszínesek, majd ezüstzöldek. Egyes fajták esetében fűrészesebbek, a fonák pedig többnyire molyhos - mely lekophat -, ahogyan a vacok is.

Végálló fürtökben álló 2-3 cm-es, csillag alakú virágai a levelek előtt, április-májusban jelennek meg vékony kocsányon. Öt pirosas csészecimpa és 5 keskeny, fehér sziromlevél veszi körül a 20 porzót és az 5 bibeszálat. Virágzása 1-2 hétig tart.

A következő fajták és változataik fordulnak elő a legtöbb kereskedésben:

Az égerlevelű fanyarka, Amelanchier alnifolia (alnus + folium = éger levél) 1-5 m magas, díszalmák és -körték erősen törpésítő alanya, melyen a nemes korábban termőre fordul és jobb a talaj mésztartalmával szembeni toleranciája. Támaszt igényelhet. (Tóthné Batiz Eszter doktori értekezése alapján)

Az Amelanchier alnifolia var. semiintegrifolia (semi+integer+folium = félig csorbítatlan levél, hiszen a levélszél alig fogazott, inkább csak a levélcsúcs felé fűrészes) apróbb, későbben érő bogyókat terem. Az Amelanchier alnifolia 'Regent' talán a legtélállóbb változat, jól tűri a szárazságot is, de akkor kevesebbet terem. Kártevője gyakorlatilag nincsen - elérheti a 2 m magasságot és a 2,5 m szélességet. Az Amelanchier alnifolia "Obelisk" edényben is nevelhető oszlopos termetű fanyarka. Fává neveléshez nem nagyon szükséges metszeni. Kiültetve legalább 5x3 méteres bokorrá fejlődik.

Az Amelanchier alnifolia cusickii (William Cusick, a XIX-XX. században élt amerikai botanikus után) a legnagyobb virágú fanyarka. 3 m magasra nő, tarackol.

A termetes fanyarka, Amelanchier arborea (arboreus olyasmi mint fa-szerű) “Robin Hill” 10-15 m magasra nő. Ennek a képnek láttán ki ne szeretne fanyarkát a kertjébe?

A kanadai fanyarka, Amelanchier canadensis akár 7,5 m magasra is megnövő terebélyes bokor vagy többtörzsű fa. Nagyon jól bírja a nyirkos környezetet.

A pompás fanyarka, Amelanchier laevis (laevis jelentése sima, lásd az előző bejegyzést) talán a leggyorsabban növő és legrövidebb életű fajta. Könnyű egytörzses fácskát nevelni belőle rendszeres alakító metszés nélkül. 9 méternél magasabbra is nőhet.

A tarackos fanyarka, Amelanchier stolonifera (stolonifera azt jelenti tarackos) lassan terjedve sűrű bozótost hoz létre, 2 méternél ritkán nő magasabbra.

Rézvörös fanyarka vagy mézalmácska néven ismerhetjük az Amelanchier lamarckiit (Jean Baptiste Antoine Monet de Lamarck, XVIII. században élt francia botanikus után). Feltételezhető, hogy az Amelanchier laevis és az Amelanchier arborea, mások szerint az Amelanchier laevis és az Amelanchier canadensis spontán keresztezésével jött létre: Amelanchier x lamarckii. Kerti körülmények között 6 m fölé is nőhet és 4 m nél is szélesebb lehet, a legtöbb kertben 4x3 méteres sűrűn elágazó bokor. Fává nevelhető, ha a kétéves növény legvastagabb ágának oldalhajtásait eltávolítjuk olyan magasságban, ahol a koronát szeretnénk kialakítani, a tőből hajtó többi ágat pedig a talaj felszínén elmetsszük. A beavatkozáshoz legalkalmasabb a kora tavasz, amikor a bimbók megjelennek, mert olyankor legkisebb a vágás felületén keresztül történő fertőződés veszélye. Időnként alakító metszéssel igazítható, jóllehet a gondozást nem igénylő gyümölcsfák közé tartozhat, ha napos, meleg helyen nevelkedik. Sövénytelepítéshez méterenként 3 növényt szoktak ültetni. Ellenálló fajta, melyet a kártevők ritkán támadnak meg, a csapadékos és rendkívül hideg (akár -25 °C-os) időjárást bírja, a városi szennyezett környezetben is jól fejlődhet. Savas és alkalikus talajba egyaránt ültethető, bár a szélsőségesen meszes talajt sok növényhez hasonlóan nem bírja.

Az Amelanchier lamarckii “Ballerina” 4-5 m magas, a 70-es években Hollandiában szelektált változat viszonylag nagy virágokkal.

Az Amelanchier lamarckii “Princess Diana” alacsonyabb, elterülő bokor. Más díszfáknál hosszabb életű. Levelei sötétzöldek.

A következő bejegyzésben az Amelanchier nyári megjelenéséről írok majd.