A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 22., csütörtök

Csicsóka



A Helianthus tuberosus a burgonyához hasonlít - a szegények krumplijának is nevezik (és persze csodagumónak is) -, noha a napraforgó rokona. Nálunk csak hosszú nyarak végén virágzik, de magot nem érlel. Akár 3 méter magasra is megnő miközben szerte gumókat fejleszt, melyeket egész évben szedhetünk amikor nem fagyos a talaj. Egyszerre nem érdemes többet felszedni, mint amennyit néhány napon belül elfogyasztunk, mert hamar megfonnyad (hűvös, nem záraz helyen tárolva tovább megőrizheti állagát). Ősztől tavaszig lehet a legszebb gumókat kiásni, melyeket nyersen, főzve és sütve is szokás asztalra tenni.


Etanol és pótkávé is készülhet a csicsóka gumójából, de cukorbetegek étrendjében is helye lehet.
Az íze édeskés, akár a borsóé vagy a sárgarépáé. Szerintem némi füstös íz is bujkál benne, ami sütve intenzívebbé válik. Ma kevés olíván pároltam vékonyra gyalult csicsókát és kicsit sóztam. Finom volt. Még keresem a hozzá illő fűszert (fokhagymával például érdekes lehet) - nem azért, mintha önmagában nem lenne különleges. Anyukám tócsnit (mackó, lepcsánka, lapcsánka vagy hlebcsánka) készített belőle, szerinte kicsit több sót "kíván", mint burgonyából sütve. Levesbe főzve és salátában is ízlett, legközelebb pedig rablóhús (vagy saslik) sütésekor fogom kipróbálni nyársra húzva.


Csicsóka gumója kiásva

Mivel évelő növény, azt gondolhatnánk, a gumók kiásásakor érdemes néhányat a földben hagyni a jövő évi termést biztosítandó. Erre azonban semmi szükség, ugyanis szinte lehetetlen az összes gumót felszedni, így bizonyosan kihajt valahol. Ha ezt nem alkalmas helyen teszi, egyszerűen át lehet ültetni - amíg minden évben betakarítjuk a termést, különben elburjánzik. Kártevők nem tizedelik.

2010. február 23., kedd

Fanyarka III. - Nyár


Az öntermékeny cserje bogyója valójában almatermés (pomum). Édes zamata sokakat az alma de az áfonya ízére is emlékeztet, éretten csöppet sem fanyar. Magam kíváncsian várom, hogy megkóstolhassam - a saját termésre még legalább 2-3 évet várni kell. Délebbi tájakon júniusban, felénk talán későbben érik. Nagyjából három héten keresztül szüretelhetünk egy kifejlett cserjéről (fáról).


Kanadai fanyarka, Amelanchier canadensis
a Home Orchard Society oldaláról

Ha a madarak éretlen pirosasan meg nem eszik, a legtöbb fajta esetében bíborból hamvas feketébe hajlik a vacokból kialakult, apró magvakat tartalmazó termés színe. Az almácskák átmérője 0,5-1 cm de elérheti a 1,5 cm-t is. A naspolyához hasonlóan csészecimpái nem hullanak le.



Akinek mindkettő terem a kertjében, azt tapasztalta, hogy a madarak kevésbé szeretik a pompás fanyarka, Amelanchier laevis termését - mely éretten is piros -, mint a rézvörös fanyarkáét, az Amelanchier lamarckiiét.

Az Amelanchier lamarckii “Ballerina” nagyon ízletes, feketeribiszke méretű bogyókat nevel, az Amelanchier lamarckii “Princess Diana” termése 1 cm átmérőjű.


A tarackos fanyarka, Amelanchier stolonifera
almája nagy és különösen édes.

Napos, meleg helyen bőven teremhet, a talajjal szemben csekély igényei ellenére jót tesz, ha rendszeresen, ám mértékkel öntözzük - kivált amíg kicsi. Árnyasabb fekvésben nemcsak lassabban fejlődik - és nagyobb eséllyel telepednek meg rajta kártevők -, de kevesebbet is terem. Termését a madarak annyira szeretik, hogy előfordulhat, hálóval szükséges védeni, ha enni szeretnénk belőle.

A termetes fanyarka, Amelanchier arborea és a kanadai fanyarka, Amelanchier canadensis gyümölcsének fitokémiai vizsgálata gyulladásgátló hatású összetevők jelenlétét igazolta. Többek között vasat, rezet, magnéziumot és sok C vitamint tartalmaz. Magas pektin tartalma miatt ideális lekvár főzéséhez, de leves, csatni, ecet is készülhet belőle, és édestésztákba, joghurtba is keverhető akár frissen vagy szárítva. Fagyasztva is tartósítható.


Clotilde Dusoulier fanyarkatortája a következő hozzávalókból készül:

Tészta
8,5 dkg cukor
8,5 dkg fagyos vaj (enyhén sózott)
17 dkg liszt
1 tk fehérbor ecet
1 ek hideg tej (esetleg még egy ek, ha nagyon száraznak tűnik a tészta)

Töltelék
50 dkg fanyarka (keverhetjük a különböző bogyósokat) akár fagyasztva (!)
2,5 dkg mandulaliszt
2,5 dkg cukor (Dusoulier juharcukrot ajánl)
1 egész tojás
6 dl habtejszín

180 °C-ra melegített sütő, 28 cm átmérőjű, alacsony falú tortaforma kivajazva

A vajat, a cukrot és a lisztet morzsalékosra keverjük, beletesszük az ecetet és a tejet, röviden tovább dolgozzuk, de teljesen összeállnia nem szabad. Terítsük el egyenletesen a tortaformában kis falat képezve körben. 15 percre tegyük sütőbe - ennyi idő alatt kezd aranyszínűvé válni a pereme.

Közben összekeverjük a gyümölcsöt (ha fagyasztott sem kell kiolvasztani, csak kicsit megnövekszik a sütési idő, nagyjából 3 perccel) a cukorral és a mandulaliszttel. Beleöntjük a tésztába kis szegélyt hagyva a pereme mellett, és újabb 15 percig sütjük.

Felverjük a tojást a tejszínnel és a gyümölcs tetejére öntjük, készre sütjük újabb 15 perc alatt. Rácson hagyjuk kihűlni.

Még nem próbáltam ki a receptet, de azt hiszem bármilyen vajas tészta jó lehet, amit gyümölcstortához, kosárkákhoz ismerünk, a töltelékbe pedig kerülhet krémsajt (akkor a mandulát és a tojásos tejszínt kihagynám) -, talán a fanyarka alá tenném.


Eileen Brown fényképe az égerlevelű fanyarka,
Amelanchier alnifolia terméséről


35 dkg kicsontozott bivaly (talán marhalábszárral helyettesíthető)
1 tk frissen facsart citromlé
1 ek liszt
2 ek sózatlan vaj
1 kisebb hagyma vékony karikára vágva
20-25 dkg gomba cikkekre vágva
fél dl száraz vörösbor
1 dl alaplé
1 tk édes fűszerpaprika
1 dl fanyarkabogyó
só, bors

Forgassuk össze a kockára vágott húst a citromlével, majd szórjuk rá a lisztet és forgassuk össze azzal is. Hevítsük a vajat habzásig, majd tegyük bele a húst és pirítsuk barnára. Vegyük ki a húst a serpenyőből míg elkészítjük benne a hagymát a gombával alacsony fokozaton kevergetve. Öntsük bele a bort, keverjük össze, pároljuk 1 percig, majd jöhet az alaplé, a fanyarka és a fűszerek, 20 percig kevergessük. Akkor beletesszük a húst és az idő közben belőle kifolyt húslét. Fedő alatt készre pároljuk.

A fűszeres tejszínhez

2 dl tejföl
1 dl habbá vert tejszín
4 tk citromlé
ízlés szerint só, bors
2 ek apróravágott friss fűszer

Keverjük össze a hozzávalókat, majd hagyjuk állni 2 órán át szobahőmérsékleten, aztán hűtőszekrényben. A ragura halmozva tálaljuk.


Legizgalmasabbnak talán a következő koktél tűnik - igaz az eredeti eperrel készül -, kipróbálnám fanyarkával. Fergeteges lehet!


Vodka:
How To Make A Basil Berry Martini Cocktail

Az Amelanchier gyümölcse gyermekek és felnőttek számára is veszélytelenül fogyasztható. Az almatermésűekhez (alma, körte, naspolya) tartozóként magja néhány tized százalékban amigdalint tartalmaz, mely a rostok sérülésekor hidrogén-cianiddá bomlik, ami a növényi védekezőrendszer részének tűnik. Mérgezéshez olyan nagy mennyiségű mag rövid időn belül történő elfogyasztása vezethet, ami nem életszerű. Ugyanez a glikozid található a csonthéjasok (cseresznye, meggy, szilva, sárgabarack, mandula) magjában is, amely a marcipán kellemes ízét is adja. Nem szerencsés azonban, ha a legelőn fanyarka terem, mert a kérődző állatok számára - emésztésük sajátossága folytán - veszélyes az amigdalin tartalmú levelek, termések fogyasztása.


Amélie Rousseau fotóján égerlevelű fanyarka,
Amelanchier alnifolia látható -
részletek az E-Flora oldalán

Van még hely egy (két, három...) fanyarkabokor számára a gyümölcsösben vagy a teraszon egy dézsában?

A következő bejegyzésben beköszönt az ősz.