Bodzalevelű macskagyökér

A macskagyökérfélékhez tartozó Valeriana officinalis ssp. sambucifolia andezithegységek szurdokerdőinek jégkorszaki maradványfaja. Nem messze kertünktől, a Börzsönyben vadon is nő - az Északi-középhegység védett (!) növénye.

Levelei a Valeriana officinalisénál szélesebbek, a bodzáéhoz hasonlítanak. Magyar nevei jórészt gyökerének macskákat megigéző illatára utalnak: macskagyökérfű, macskagyökönke, gyökénke, gyökönke, mezei vagy orvosi macskagyökér. A baldrián, bádián, baldiánfű és hodolán elnevezések módosulhattak a valerianból, vagy a fény istene, Baldur nevéből alakulhattak és német közvetítéssel kerültek nyelvünkbe. Találkozni még terjékfű (talán gyógyító fű), fordulófű, mezei nárdus (Dioscoridesnél nard) és Szent Magdolna-füve nevekkel is. Botanikai nevét a latin valere ( jó erőben lenni) szóig vezetik vissza, ám lehetséges, hogy közvetlenül Pannonia - Diocletianus idején létrehozott - északkeleti közigazgatási egysége, Valeria (a mai Magyarország és Horvátország területén - központja Sopianae - ma Pécs) után kapta.

Nemcsak a cicákat ejtheti bűvöletbe, a borkóróhoz hasonlóan illatos virágai vonzzák a rovarokat.

Gyökere mellett valamennyi részét használják orvoslásra legalább az ókortól. Idegnyugtató hatása közismert, ahogyan az is, hogy túlzott fogyasztása veszélyeket rejthet.

Fenntartható kertek erdőszéli kiültetéseiben jól megtelepedhet, ám sudár termetével, érdekes leveleivel és ernyőkben bogas virágaival városi kertekben is izgalmas látványt nyújthat, ha nyirkos, üde talajban fejlődik - meghálálja a mulcsot. Napon halvány rózsaszínű, a szőlőlugas mögötti árnyasban spontán kelt tő virága pedig fehér. Kertünk vályogtalaján 2 m fölé nő, ám az idei esős nyárban már 2,5 m fölött van valamivel, mégis ellenáll az erős szeleknek. Magról és tarackról szaporodik - ez utóbbit nálunk nem teszi magától. Augusztusban és szeptemberben érdemes magját elvetni.

Már nem emlékszem, hol, mikor vettem. Egyszer csak megnőtt és felhívta magára a figyelmet, a következő évben magonca kelt néhány méterre tőle, aztán még egy a rákövetkező évben. Heteken át bontja habszerű bogokban virágait, melyeket rózsacsokorba szoktam kötni.

Erdei borkóró

Mérsékelt övi erdők és erdőszélek lágyszárú növénye a boglárkafélék családjába tartozó Thalictrum aquilegiifolium. A görög thaliktron olyasmit jelent: osztott levelű; aquilegiifolium: aquilegia (harangláb) levelű. Magyarul a borkóró mellett elterjedt a (cámolyalevelű) virnánc, a galamblevelű virnác és a ruta is - bár nem áll közeli rokonságban a rutákkal.

Sokporzós virágai bodzaillatúak, hamvaszöld levelei pedig valóban hasonlítanak a haranglábéhoz - könnyedek, madártollszerűek, a harmat és az esőcseppek gyöngyként ülnek meg rajta. Minden része - a gyökere különösen - mérgező, ezzel együtt gyógyszer készül belőle és kis mennyiségben gyógyteába is keverik.





A szél mellett a rovarok is hozzájárulnak beporzásához. Aszmagtermését érdemes közvetlenül beérés után elvetni - én tavasszal próbáltam, nem indult már csírázásnak, de lehetséges, hogy a meleg-, majd hideghatás hiányzott hozzá. 3 mm mélyre vetve legalább 12 °C szükséges a csírázásához. Hibridjeit a mályva árnyalataiban kínálják.

Fenntartható kertek növénye. Ha a nap egy rövid részében árnyék vetődik rá, máris jól érzi magát, kártevők ritkán támadják meg, -25 °C-ig bizonyosan télálló. Buja növekedéssel hálálja meg a töve köré terített mulcsot, az üde talajt.

A PFAF szerint nem tanácsos hüvelyesek közvetlen szomszédságába ültetni, mert gátolja növekedésüket. Nem terjed erőszakosan - nálunk évek óta fél méter körüli a szélessége és egy méter magasra nő. A Kárpát-medence honos növénye számos Thalictrum fajta mellett.
Védettek!

Egy hagyomány szerint az újszülöttet borkóróval kitömött párnára fektetik, hogy sikeres életet biztosítsanak számára. Legalábbis örömteli pillanatokra számíthat, aki kertjében nevel belőle, mert a levelei a néhány hétig tartó virágzást követően is szépek.