Burgonya

A burgonyatermesztéshez ideális tenyészidőszak hasonlít az ideire a meleg tavasszal, a csapadékos június-júliussal, majd szárazabb augusztussal és az egészen napos szeptemberrel. Máskülönben a Kárpát-medence a viszonylag száraz, forró nyaraival nem számít optimálisnak a burgonya termesztéséhez, hiszen 26 ℃ fölött már leáll a gumóképződés. A tenyészidőszakban hulló csapadék mennyisége pedig sokkal meghatározóbb tényező a termés alakulásában, mint a talaj tápanyag-ellátottsága (Zsom Eszter tanulmánya). A talaj kémhatásával szemben nem különösebben igényes burgonya gumóinak fejlődéséhez a középkötött talaj - homokos vályog vagy vályogos homoktalaj - felel meg, a rögös földben a gumók rosszul fejlődnek, erősen sérülnek.  

A termesztés szempontjából viszonylag kedvező klimatikus viszonyokkal rendelkező Északi-középhegységben, vályogos talajon fogtam krumplitermesztésbe miután a Ruth Stout inspirálta gondolat elhatározássá ért. Stout termesztési módszerének alapvető eleme a mulcsozás szalmával, friss növényi nyesedékkel, komposzttal. A Kitchen Garden márciusi számában éppen a megrendelt vetőburgonyával kapcsolatos tesztről olvastam - többek között szalma alatt termesztésről. Az Organic Gardening áprilisi száma pedig hétféle termesztési mód között veszi számba a szalma alatt termesztés előnyeit és hátrányait - ami alapján némileg kevesebb termésre számítottam, mint bakháttal várható.

Áprilisban szereztünk be 120 vetőgumót, melyeket két hétig előhajtattam. Ez idő alatt a Kedves kapálógéppel feltört (dicséretként meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére megtette, hogy számára nem öröm a kerti tevés-vevés) egy évek óta pihentetett kertrészt, ami rengeteg napot kap. Hosszan tisztogattam, gereblyéztem az új ágyást, és bevallom, közben többször elfogott a kétségbeesés, vajon győzöm-e majd, amibe belefogtam. Későnek számító időpontban - éppen fogyó hold volt - 35 cm-es gumó- és 90 cm-es sortávolságra, 5-10 cm mélyre elvetettem a kis krumplikat.  

A három vetőárkot előzőleg beöntöztem, a gumók köré pedig Dudaritot szórtam, majd pár cm-es bakháttal jelöltem a bevetett sorokat és fűnyesedéket raktam rájuk, hogy a cicák  ne a gumók fölött ássanak.  Fűnyíráskor - nagyjából háromhetente - valahányszor újabb réteget kaptak és a sorközöket is így mulcsoztam. Három héttel később már ilyen csinosak voltak a bokrok, melyeket a nyár közepéig csak fűnyesedékkel takartam.  

Júliusban komposztot bontottunk és az érett-félérett felét kihordtam a krumpli alá. Szeptemberig további fűnyesedék rétegek kerültek a halmokra.  

Mulcsozatlan sorköz

Mulcsozott sorköz

Valamikor júniusban kérdezték a szomszédok, van-e egyáltalán krumpli a hatalmasra nőtt lombok alatt. Akkor  végigtapogattam egy sort a mulcs alatt és nagyon elcsodálkoztam azon, amit találtam. A tenyeremet kitöltötte egy-egy gumó számos tő alatt, így kitett néhány kilót az első újkrumpli szüret. Attól fogva nem vettünk krumplit boltban, csak fogtam a kosaram és kiherélem egy-egy bokrot - így mondják arrafelé, ahol születtem, ha csak pár gumót szednek föl egy tő alól. 

 A burgonyabetegségekkel szemben semmiféle szerrel nem kezeltem az ültetvényt, kivéve a krumplibogár/kolorádóborgár (Leptinotarsa decemlineata) elleni négyszeri permetezést Dipellel, amikor megjelentek a lárvák a leveleken - határozottan gyérítette a számukat. Amikor augusztusban a faluban mindenfelé elszáradtak a krumplilevelek és legtöbben kiásták a termést, a kertünkben még mindig harsogó zöld volt a lomb és erősek a szárak. Akkor kezdődött a csíkoshátúak inváziója! Egészen szeptember végéig - amikor elszáradtak a szárak - gumikesztyűvel felszerelkezve indultam krumplit szedni hetente egyszer-kétszer-háromszor - akkor már mindenféle formájával nagy számban jelen volt a krumplibogár.

A vetéstől eltekintve egyetlen egyszer sem öntöztem a három sorban nevelt krumplit, mégis egyenletesen nyirkos volt valahányszor kutakodtam a mulcs alatt. Fölszedéskor, szeptember utolsó napjainak egyikén nagy öröm volt, hogy ásó nélkül könnyedén össze lehetett szedni a termést. Mivel szerszám volt nálam, hát fölástam a helyét és visszahúztam az ágyás tetejére a megmaradt mulcsot. 

Soronként 30 szem gumót vetettem, három zsáknyi termett az ágyásban, ami alapján azt mondhatom, egy kiló egészséges krumpli termett egy vetőgumóból - 2 szemet rágott meg cserebogár pajor a termésből.

Ha valaki utánaszámolt volna, mondhatná, hogy 3x30 szem csak 90, pedig 120 vetőburgonyáról írtam az elején. Elárulom, hogy a kertünk egy másik részén elvetettem a megmaradt 30 szemet hagyományos bakháttal takarva aztán. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy kontrollcsoportot is neveltem, mert tapasztalat híján másként nem tudnám felmérni a komposztos termesztés előnyeit és hátrányait.

Az összehasonlítás tehát így mutat:

Kevéssel több termett tehát a bakhátas soron, de legalább annyi sérült is volt a gumók között. Az igazi csoda - azon túl, hogy egyáltalán termett krumpli -, hogy öntözés nélkül egészséges, nagy gumókat fejlesztett a komposztos “társaság”. A talajban megtartani a nedvességet sokkal gazdaságosabb (ökologikusabb), mint öntözni. Cicák nagyokat aludtak a mulccsal takart sorközökben a krumpli lombjának árnyékában, és ez ugyanolyan mosolyfakasztó, mint a gyönyörű termés látványa. 

Amint írtam, valamennyi fűnyíráskor kiszórtam a nyesedéket az ágyásra, amire a tő takarásán kívül azért is szükség volt, mert a mulcs összeesik egy idő után, a nagy lomb pedig eldőlhet olyankor. Nem nevezném ezért lusták módszerének a mulcsozást - ahogy azt tarják néhányan -, de megtérül a fáradozás a betakarításkor. 

Barsy Sarolta

Fajtákról, rezisztenciáról legközelebb írnék, most szeretnék azzal búcsúzni, hogy ezt a bejegyzést Barsy Sarolta emlékének ajánlom. 108 évvel ezelőtt ezen a napon született az Óvári Mezőgazdasági Akadémia első női hallgatója, Kossuth-díjas növénynemesítő, de munkáját 1973-ban Fleischmann Rudolf emlékéremmel is elismerték. Számos somogyi burgonyafajta létrehozása fűződik nevéhez: Somogyi sárga, korai, sárga kifli, Somogy gyöngye.

Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme

Miközben a manapság elvárt szinte teljesen gyommentes vetésekről alig takarítható be több termés, mint a XX század közepének enyhén gyomos vetéseiről, a gyomirtó szerek egyre szélesebb körű használata a gyomok változatosságának beszűküléséhez, génkészletük elszegényedéséhez vezetett, a gyomirtó szereknek ellenálló transzgénikus (genetikailag módosított) kultúrnövények termesztése pedig továbbszegényedésüket valószínűsíti.

Magyar táj a XX. sz. elején (Fortepan) 
 

Fenntartható fejlődésről gondolkodva a mainál - amikor számos gyomfaj vörös listán van - bizonyosan kedvezőbb környezeti állapotot képzelünk el megtartani. De vajon visszafordítható-e környezetünk romlása pusztán azáltal, hogy képessé válunk elszakadni a teljesen gyommentes gabonatáblák vágyától?

 Magyar táj a XX. sz. közepén (Fortepan) 

Visszatér-e egy társulás vagy annak valamely veszélyeztetett faja, ha teret hagyunk számára? Tudunk-e eleget ahhoz, hogy “ápoljuk a beteget”?

Pinke Gyula és Pál Róbert Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme című könyve alapján úgy tűnik, az elővigyázatosság elvét érdemes lenne fontolóra venni.

Nem nehéz belátni, hogy a nagyüzemi körülmények között termesztett gyomvetőmagok felhasználása súlyosbítja a géneróziót.

Magára hagyott szőlőskert

A növénytársulások változása az erdő kialakulása felé mutat - és ez a megállapítás érthető akkor is, ha tengerre, óceánra, magas hegycsúcsra vagy zord északi tájra gondolunk, ahol semmiféle erdő ki nem alakulhat. A növényi szukcesszió zavaró tényezője az emberi tevékenység, melynek hatásai a befolyásolt rendszer bonyolultságával mérhetők. Kultúra és természet kölcsönhatásának számos mozzanatát mutatja be a 2005-ben megjelent botanikai munka. 

Szántás ökrökkel a XX. sz. elején Magyarországon (Fortepan)

Ez az írás nemcsak azért könyv, mert könyvesboltban árulják, van borítója és lapjai, de világosan kiolvasható a mondanivalója is. Aki kinyitja szokatlanul jó minőségű képeket láthat, melyek könnyen felismerhetően ábrázolják a tárgyalt növényeket, társulásokat, vagy akár a növénytermesztési munkák közül is számosat. Legfőbb értéke azonban az, hogy közérthető megállapításai magyarországi szántóföldek és szőlőültetvények gyomvegetációjának vizsgálatán alapulnak. Környezeti viszonyaink alakulásának megértéséhez egy európai történelmi vonatkozású fejezet is hozzájárul. Érdekes részlet például, hogy már az ókorban meglehetősen hatékonyan védekeztek a gyomok ellen ott, ahol acélszerszámokkal művelték a földet. Meg kell jegyeznem, a szomszédaim szerint is a kapa a legjobb gyomirtó.

A szerzők célja a gyomnövények megítélésében kívánatos szemléletváltozáshoz hozzájárulni. De vajon lehetséges-e örvendezni egy nem szívesen látott “vendég”, valamely gyom felbukkanása fölött? Legalábbis meg lehet tanulni, ha elfogadjuk, hogy a világnak része, nem pedig célja vagyunk. A mulcsozott ágyásokon domináns folyókáról vagy mezei szulákról (Convolvulus arvensis) például érdemes megjegyezni, hogy hosszú gyökerével mélyebb talajrétegekből hoz felszínre tápanyagokat, nagyban gazdagítva a komposztot.

Munkács vára a XX. sz. közepén (Fortepan)

Micsoda művelt lejtők!

A könyv olvasása közben döbbentem rá arra is, hogy a talajszerkezet olyan lényeges tényező a hőmérséklet alakulásában, hogy képes az egyébként kedvező domborzati adottságokat is ellensúlyozni. Az Ulánbátorral közel azonos szélességi körön épülő vályogos kertemben a növények fejlődése akár két héttel is elmarad hasonló fekvésű kertekkel összehasonlítva.

Aratás a XX. sz. közepén Magyarországon (Fortepan)

“Ha a kétszeres egymás után 4-5 idén elvettetik: egésszen Rozzsá válik, és a’ Búza belőle eltűnik. Innen minden Szántóvető azt állítja, hogy a’ Búza Rozzsá, a’ Rozs Toklátztzá vagy vadotztzá, és konkollyá el szokott változni.” (Nagyváthy J., Magyar practicus termesztő, 1821.) Aki kíváncsi a hajmeresztő veszedelem korszerű olvasatára, és arról is szívesen olvasna, hogyan válhatott a vadrozs - az árpa és a búza gyomnövénye - termesztett gabonává a gazdálkodás módszereinek - legfőképp a betakarítás módjának - változásával és a szükség kényszerével, tegyen szert a jól szerkesztett botanikai tankönyvre.

 Már 1 000 Ft-ért is kapható.

Újrahasznosítás

Az egy lakosra számított műanyag felhasználás 2000-ben 26 kg/év volt és az előrejelzések alapján 2020-ban 72 kg/év várható - és nemcsak a "bevásárlózacsis társadalmakban" élőkkel számol a statisztika. Magyarországon nagyobb ütemben növekszik a műanyagok felhasználása, mint Nyugat-Európában.




A műanyag lebomlásához nagyon sok időre - feltételezések szerint 300-400 évre - van szükség, ami az elképesztően nagy mennyiségű műanyag miatt komoly környezeti terhet jelent. Nem mindegy, hogy kertészkedés közben mennyire járulunk hozzá a riasztó károkhoz - esetleg enyhíteni tudunk rajtuk.




A kiskertekben legnagyobb mennyiségben virágcserép - vagy ha tetszik virágtál, virágtartó edény, szaporítókosár, stb. - formájában fordul elő műanyag. Többszöri újrahasználat során kikezdi az időjárás - vagy egyszerűen addig jár a korsó... - és eltörik. Ha foglalkoz(ná)nak műanyag újrahasznosítással a közelünkben, a virágcserépből újra műanyag lehet(ne). Sovány vigasz (lenne)?




A műanyagon kívül számos anyag alkalmas virágtartó készítésére. A tavaszi palántaneveléskor sorra vett megoldások a legtöbb háztartásban előforduló anyagok újrahasznosításán alapulnak. Saját nevelésű palántával a szállítás okozta károkkal sem kell számolni, a saját gyűjtésből származó magokkal pedig hosszú távon az adott környezetben edződött, ellenálló fajták "nemesítése" valósulhat meg.

A kertészetekből, növénykereskedésekből származó növények azonban egyelőre mind műanyag tégelyben vannak. Pedig automatizált (ezt most nem bogozom) neveldében is alkalmazható a legtöbb biológiai úton lebomló virágcserép.




Már nálunk is beszerezhető tőzegből préselt szaporítótálca, ami csak a lebomlás feltételének felel meg. Azzal már nehéz azonosulni, hogy rohamosan kimerülő forrásból származik a "szelíd" nyersanyag. Helyette egyre gyakrabban használják a kókuszrostot. De vajon mennyire kimeríthetetlen forrás ez?




Újrahasznosított papírból, gabonaszárból, bambuszból, fenyőrostból, sőt érett marhatrágyából is préselnek virágcserepet.



Környezetünk kímélése mellett jó tulajdonságuk, hogy szemléletessé teszik, amikor eljött az ideje az átültetésnek, hiszen a növények szó szerint ki-növik az edényüket. A tartósabbak akár szobanövények nevelésére is alkalmasak, mert csak erősen nyirkos környezetben indulnak bomlásnak.




Előfordulnak biológiai úton lebomló műanyagok is, amelyek földbe, komposzthalomba kerülve vizet szívnak magukba és elbomlanak. Többek között készülhetnek kukorica- vagy búzakeményítőből, és tejsavból is.


Magyarországon egy bőnyi vállalkozás készít könnyen lebomló virágcserepet, legalábbis februárban elkezdték a próbagyártást.

A Growing a Greener World című műsor kertművelésből származó hulladékokkal foglalkozó epizódjából bővebben lehet tájékozódni.

Bodzalevelű macskagyökér

A macskagyökérfélékhez tartozó Valeriana officinalis ssp. sambucifolia andezithegységek szurdokerdőinek jégkorszaki maradványfaja. Nem messze kertünktől, a Börzsönyben vadon is nő - az Északi-középhegység védett (!) növénye.

Levelei a Valeriana officinalisénál szélesebbek, a bodzáéhoz hasonlítanak. Magyar nevei jórészt gyökerének macskákat megigéző illatára utalnak: macskagyökérfű, macskagyökönke, gyökénke, gyökönke, mezei vagy orvosi macskagyökér. A baldrián, bádián, baldiánfű és hodolán elnevezések módosulhattak a valerianból, vagy a fény istene, Baldur nevéből alakulhattak és német közvetítéssel kerültek nyelvünkbe. Találkozni még terjékfű (talán gyógyító fű), fordulófű, mezei nárdus (Dioscoridesnél nard) és Szent Magdolna-füve nevekkel is. Botanikai nevét a latin valere ( jó erőben lenni) szóig vezetik vissza, ám lehetséges, hogy közvetlenül Pannonia - Diocletianus idején létrehozott - északkeleti közigazgatási egysége, Valeria (a mai Magyarország és Horvátország területén - központja Sopianae - ma Pécs) után kapta.

Nemcsak a cicákat ejtheti bűvöletbe, a borkóróhoz hasonlóan illatos virágai vonzzák a rovarokat.

Gyökere mellett valamennyi részét használják orvoslásra legalább az ókortól. Idegnyugtató hatása közismert, ahogyan az is, hogy túlzott fogyasztása veszélyeket rejthet.

Fenntartható kertek erdőszéli kiültetéseiben jól megtelepedhet, ám sudár termetével, érdekes leveleivel és ernyőkben bogas virágaival városi kertekben is izgalmas látványt nyújthat, ha nyirkos, üde talajban fejlődik - meghálálja a mulcsot. Napon halvány rózsaszínű, a szőlőlugas mögötti árnyasban spontán kelt tő virága pedig fehér. Kertünk vályogtalaján 2 m fölé nő, ám az idei esős nyárban már 2,5 m fölött van valamivel, mégis ellenáll az erős szeleknek. Magról és tarackról szaporodik - ez utóbbit nálunk nem teszi magától. Augusztusban és szeptemberben érdemes magját elvetni.

Már nem emlékszem, hol, mikor vettem. Egyszer csak megnőtt és felhívta magára a figyelmet, a következő évben magonca kelt néhány méterre tőle, aztán még egy a rákövetkező évben. Heteken át bontja habszerű bogokban virágait, melyeket rózsacsokorba szoktam kötni.

Erdei borkóró

Mérsékelt övi erdők és erdőszélek lágyszárú növénye a boglárkafélék családjába tartozó Thalictrum aquilegiifolium. A görög thaliktron olyasmit jelent: osztott levelű; aquilegiifolium: aquilegia (harangláb) levelű. Magyarul a borkóró mellett elterjedt a (cámolyalevelű) virnánc, a galamblevelű virnác és a ruta is - bár nem áll közeli rokonságban a rutákkal.

Sokporzós virágai bodzaillatúak, hamvaszöld levelei pedig valóban hasonlítanak a haranglábéhoz - könnyedek, madártollszerűek, a harmat és az esőcseppek gyöngyként ülnek meg rajta. Minden része - a gyökere különösen - mérgező, ezzel együtt gyógyszer készül belőle és kis mennyiségben gyógyteába is keverik.





A szél mellett a rovarok is hozzájárulnak beporzásához. Aszmagtermését érdemes közvetlenül beérés után elvetni - én tavasszal próbáltam, nem indult már csírázásnak, de lehetséges, hogy a meleg-, majd hideghatás hiányzott hozzá. 3 mm mélyre vetve legalább 12 °C szükséges a csírázásához. Hibridjeit a mályva árnyalataiban kínálják.

Fenntartható kertek növénye. Ha a nap egy rövid részében árnyék vetődik rá, máris jól érzi magát, kártevők ritkán támadják meg, -25 °C-ig bizonyosan télálló. Buja növekedéssel hálálja meg a töve köré terített mulcsot, az üde talajt.

A PFAF szerint nem tanácsos hüvelyesek közvetlen szomszédságába ültetni, mert gátolja növekedésüket. Nem terjed erőszakosan - nálunk évek óta fél méter körüli a szélessége és egy méter magasra nő. A Kárpát-medence honos növénye számos Thalictrum fajta mellett.
Védettek!

Egy hagyomány szerint az újszülöttet borkóróval kitömött párnára fektetik, hogy sikeres életet biztosítsanak számára. Legalábbis örömteli pillanatokra számíthat, aki kertjében nevel belőle, mert a levelei a néhány hétig tartó virágzást követően is szépek.

Talajtakaró évelők félárnyékban, árnyékban

A fenntarthatóságot körbejáró sorozat harmadik része még mindig a vízgazdálkodáshoz kapcsolódik. Gyomlálni, kapálni sem kell - nem is lehetséges - a talajtakaró növényekkel benépesített árnyas kertrészekben. Bokrok, fák tövében jótékonyan védik a talajfelszínt a kiszáradástól anélkül, hogy versenytársaikká válnának. Mulcsozni is csak az első egy-két évben szükséges, míg be nem terítik a talajt buja lombozatukkal. Nyáron át nyugalmas pihenőhely a cicáknak, és más árnyas búvóhelyre vágyó kerti lakók is hamar felfedezik.

Vályogos földben kevés öntözéssel beérik a legforróbb nyári napokon is, de lazább, köves vagy homokos talajon rendszeres locsolást igényelhetnek.

Néhány példa az év túlnyomó részében lombjával díszítő, örökzöld vagy áttelelő lombú növényekből:

Az illatos lombú Geranium - köznapi nevén gólyaorr, gólyaköröm, gémorr, gerely, daruláb, galambláb - nagyon hálás pára. Hegyvidéki fajtái és azok hibridjei párnaszerű telepeket hoznak létre - de nem terjednek erőszakosan - nyirkos, párás környezetben. Kövek között, rendkívül kötött, agyagos talajon is jól fejlődnek, ha némi mulcs segíti megtelepedésüket. A föld felszíne alatt és fölött fejlődő rizómákkal vagy magok elszórásával terjednek. A szárakat és a leveleket szőr borítja, lombja sűrű gömböt formáz, az egész növény csupa puhaság. Virágai a rózsaszín és kék árnyalataiban nyílnak, fehér és bordó változatai is léteznek. Kedvelem a levelei illatát.

A Geranium macrorrhizum (bolgár gólyaorrnak is nevezik, illóolajáért - mely a rózsaolajra hasonlít - Bulgáriában nagy területeken termesztik) egyik lila változata évek óta él a kertünkben. A legkeményebb teleinket is jól viseli. Az első fagyok után vöröses árnyalatokban színesednek levelei, enyhébb teleken pedig megmarad a lombja. Rizómáival könnyen szaporítható. 30 cm magas. Mélyárnyékban is fejlődik, noha ott kevesebb virágot hoz.

A Geranium x cantabrigiense "Biokovo" (angol gólyaorr) a Geranium dalmaticum és a Geranium macrorrhizum hibridje. Mintha alacsonyabb lenne, mint a bolgár, és jobban kedveli a félárnyékot, mint a teljes árnyat. Télálló mifelénk. Nem mérgező.

Egy zöldessárga virágú muskátli, mely a Pelargonium nemzetség

többi tagjához hasonlóan nem bírja a mi teleinket.

A gólyaorrfélék - Geraniaceae - nálunk is ismert nemzetségei a Geranium (gólyaorr), az Erodium (gémorr) és a Pelargonium (muskátli) . Az első kettőhöz sorolható fajok többnyire a mi éghajlatunkon is télállóak. A Pelargonium nemzetség fajai csak enyhe vagy semmilyen fagyot sem viselnek el, Dél-Afrikában honosak. A botanikai elnevezések a görögből eredeztethetőek: geranos = daru, erodos = gém, pelargos = gólya - mind hosszúcsőrű madarak, melyekre a termésükkel emlékeztetnek a növénycsalád tagjai.

Geranium és a rózsafélék -
Rosaceae - családjába tartozó Alchemilla

Az Alchemilla mollis (lágyszőrű palástfű) félárnyékban kövér lombot fejleszt. A leveleket sűrű szőr borítja, így a víz cseppekben áll össze rajtuk. A jelenségnek nagy szerepe volt az elnevezésben, alkimisták (a latin alchimia arabból átvett szó) a víz legtisztább formáját vélték felfedezni a cseppekben.

Talán nem terjed olyan gyorsan, mint a Geranium, szárazságban pedig - ahogyan télen is - megbarnulnak levelei, melyek helyett hamar újakat hoz, ha újra nedvesebbé válik környezete. Laza bogernyőben nyíló virágai üde zöldessárgák, rózsacsokorba kötve is csodásak. A növényből herbateát szoktak készíteni.

Vinca minor - a latinból:
vincire = megkötözni; körülvenni, bekeríteni, övezni
minus = kicsi

A meténgfélék - Apocynaceae - családjába tartozó Vinca minor (kismeténg, kis télizöld vagy télizöld meténg) kúszó hajtásain gyökereket fejlesztve mindenhol jól terjed. A félcserjét gyeppótlónak tartják, mert összefüggő szőnyeget képezhet erősen lejtős terepen is, de nem kifejezetten sétálásra való. Télen is zöld, naposabb helyen tömörebb telepet alkot, és ilyenkor kék, fehér vagy rózsaszínű - de bordó és barackszínűről is lehet olvasni - virágokkal díszít a fényes, sötétzöld levelek között. Ha már benőtte a rendelkezésére álló területet, néhány évente nyár végén érdemes lehet ifjító metszéssel igazítani - vízszintes terepen állítólag fűnyíróval megújulásra kényszeríthető. Ha évekig háborítatlanul fejlődik, terjedő kedve elharapózhat. Szárából kosarat fonnak. Nagyobb mennyiségben fogyasztva mérgező.



Nyári talajtakaróként jó szolgálatot tehetnek azok az alacsony, terjedő növények is, melyek lombja az évnek csak egy - esetleg igen rövid - időszakában látható. Velük is tervezek egy bejegyzést a közeljövőben.