Álmok paradicsomokról

 

 

A  magonckorukat éppen csak kinőtt palántákat már tanácsos kezünkkel borzolgatni, hogy a szelet utánozva segítsük őket szöveteik megerősítésében.  A paradicsomlevelek ilyenkor mesés, a nyárra oly jellemző illatukkal válaszolnak.     

Ezekben a hetekben szokatlan nálunk ez az aroma, mert általában március végén, április elején vetem el a paradicsom magokat. Az idén azonban február 28-án megkezdődött a "paradicsom szezon" készleteim egy részének zsurló teába áztatásával. A magok fél nap múltán kerültek virágföldbe. Március 7-én újabb társaság kapott zsurló teát, mielőtt palántanevelő poharakba vetettem, és tervezek még egy vetést az elkövetkező napok egyikén.

Nagy kedvencünket, a "mókusosat" negyedik éve termesztem. Vékony héja miatt érzékeny az esőre, de olyan aszályos nyár végén, amilyen a tavalyi volt, mintaszerű "paprikákat" érlelt. Előfordul, hogy ikertermést hoz, amilyen a képen is látható. A későbben érők közé sorolnám, de jóval megelőzi a "faparadicsomunkat". Paprikára emlékeztető termése húsos, inkább édes, nagyon kevéssé savas,  2011-ben augusztus elejétől volt szedhető. A levelei méretes terméseinek ellenpontjaként törékenynek hatnak, palántakorban kifejezetten véznák.

Tavaly az év elején olvastam egy cikket, amelyben aszályos nyarat jósoltak - némi csúszással a nyár utolsó harmadától beigazolódott. A paradicsomtermesztés szempontjából szerencsésnek ígérkező szezonra készülve gyarapítottam a "paradicsom gyűjteményünket" többek között a Roma egy ellenálló változatával a Roma VF-fel. A "mókusosnál" kisebb, gömbölyödő végű és még kevésbé savas, mégsem édesebb. Vékony héjú, érésben pedig néhány nappal megelőzte a paprika alakút. Reggelihez szinte csak ez a paradicsom fogyott. Az idén saját termesztésű és a tavalyi csomagból maradt magjait is vetettem.  

2011 meglepetése az örökségfajta (heirloom) Black Prince volt, mert már július közepétől érett, zamatában pedig meghatározó az a bizonyos paradicsomos aroma, amiben a levelek annyira bővelkednek.  Folyamatosan érik, ám eleinte nem könnyű megállapítani, mikor számít ehetőnek, mert zöldes árnyalataival nem éppen érett paradicsom benyomását kelti. Több lé és sav van benne, mint a Romában vagy a "mókusosban", de még mindig a szerényebb savtartalmúak közé sorolnám. Kifejezetten robosztus szárat fejleszt, hiszen folyamatosan érő, az áruházakban megszokott egyenméretűeknél valamivel nagyobb terméseket kell megtartania. A júliusi esőkben vékony héján egy csík jelezte a lefutó víz nyomát, de messze nem olyan érzékeny, mint az etalon "mókusos". 

Kedves szomszédomtól kaptam egy óriási terméseket fejlesztő fajtát. Igencsak hasonlít az ún. Nógrádi tájfajtára - tán nem véletlen. Íze képzeteim klasszikus paradicsomától nem áll messze, nem túl leveses. Virága csupa szirom, gyümölcse "turbános", mint a Marmande-é, és meg is reked rajta az eső, harmat, amiből ezúttal keveset kellett elviselnie. Nagyon látványosan reagál az öntözésre, hiszen kevés, de nagy termést táplál. Fölöttébb gyakori kacsolást - vagy ha tetszik kocsolást - igényel.

Szép termései vannak az ugyancsak örökségfajta koktél Red Pearnek a Black Prince-nél már emlegetett "zöld" zamattal. Az apróságok között kitűnik viszonylag alacsony savtartalmával. 3-4 éve termesztem. 

A Cherolla F1 magját nem érdemes gyűjteni, hacsak nem szelektálni készülünk egy hibrid utódait. Íze nem különösebben izgalmas, a koktélok savas jellege dominálja, megjelenése azonban lenyűgöző. 

A kecskeméti 262-es determinált, bőtermő, ellenálló paradicsom. Bizonyosan jól szállítható és a képen látható egyenterméseket hoz. Megkóstoltuk és úgy ítéltük csak befőzésre érdemes használnunk. Már tavaly öregnek számított a vetőmagja, de remekül kelt, és mivel a családban van igény befőző paradicsomra az idén is vetek belőle.

Támaszték nélkül is sokáig tartja magát a Mano, amit szintén szomszédból kaptam két évvel ezelőtt. A 262-esnél valamivel kisebb, talán picit vékonyabb héjú terméseket hoz bőséggel - éppen ezért igényel valamilyen mankót a szezon végére. Íze miatt nem lenne érdemes termeszteni, a változatosság kedvéért, és mert rövid karóval is beéri, néhány szemet mégis vetettem.

A Tigerella csalódás volt. A nyár eleji esőket alig vészelte át, termése pedig nagyon savas. Csíkos héja nem teszi olyan izgalmassá, hogy termesszem. Kimarad az idei társaságból a Zömök is, mert viszonylag vastag a héja, íze azonban csöppet sem emlékezetes. A Manonál kissé magasabb, termése pedig hosszúkásabb.

Búcsúzom a Marmande-tól is, mert messze nincs benne annyi zamat, mint a kedvenceinkben. Már tavaly fontolgattam, hogy nem vetem el az évek óta megmaradt magokat, hiszen "turbános" termésén megreked a csapadék, az aszályos nyarat ígérő jóslat miatt mégis hasznosítottam a készletet. Szép terméseket nevelt, ahogyan valamennyi fajta 2011-ben, hiszen csak a tövüknél kaptak vizet, amit napközben dézsában melegített a nagy sárga csillag. A száraz ősz annyira kedvezőtlen volt a paradicsomokat betegítő gombák számára, hogy még februárban (igen, 2012. második havában!) is egészségesek voltak az első fagyok idején zölden begyűjtött - bőséggel rendelkezésre álló - termések.

Fa paradicsomként is ismeretes változatot kétszer vetettem már, az idén is termesztek néhány tövet. A legkésőbb érő paradicsomunk, ami nagyon jól ellenáll az őszi hűvös estéknek. Anyukám szomszédjától kaptam az első magokat.

Kicsit untam már a lecsó és paradicsom befőzést, ahogyan azok is, akiket megajándékoztunk a környezetkímélő módon termesztett gyümölccsel. A forróvízbe mártott paradicsomokról lehúztam a héjat, majd"kimagoztam",  a végeredmény pedig nagyon finom paradicsom dzsem lett.

Krumplilevelű fürtös tartozik még az évente elvetett körhöz. Ez is szomszédból való, jól bírja a klímánkat, de inkább csak biztonsági tartalék - piacos termései vannak.

A törpe vagy balkonparadicsom Vilma - savas, íze felejthető -, tőle jobbra az évek óta termesztett burgonyalevelű, kecskeméti 262 és Black Prince.

Egy-egy magától kelt magoncot meghagyok a kertben minden évben. Így bukkant fel egy robosztus, igen ellenálló paradicsom 2010.ben. Majdnem olyan magasra nő, mint a Cherolla F1 vagy a fának nevezett. Termése gömbölyű, sem nem kicsi, sem nem nagy. Már elvetettem néhány magját.

Tavaly vetettem San Marzanot is, ám valahogy az elajándékozott tövek közé keveredhetett. Most szemmel fogom tartani.

Bulgáriából származó magokból neveltek hatalmas rózsaszínű paradicsomot (talán rózsaszínű orosz vagy orosz óriás) a faluban, amiből kaptunk kóstolót. Nem tudom, mennyire szereti majd a klímánkat, de bízom benne, hogy nem kényes, mert jó eséllyel bekerülhet a kedvencek közé.  Kaptam hosszúkásnak mondott sárga paradicsom magjából is, amit régtől nem termesztenek. Sajnos mindössze egy szem kelt ki, így újra vetek belőle. Ugyancsak új szerzemény egy másik sárga paradicsom magja, a Brandywine Yellow, de az idén vetettem először Rutgerst és kecskeméti Jubileumot is. 

Volt olyan év, amikor május 1-én vetettem és május végére szép palántáim voltak, termés pedig az itt megszokott időben, augusztus közepe előtt néhány nappal. Ennek a szélsőségnek éppen ellentéte az idei február végi - március eleji vetés, amit egy érdekes blog - ahol dugványozott paradicsom átteleltetéséről is lehet olvasni -, a Chili és Paradicsom Világ inspirált - és persze újabb meteorológiai jóslatok a tavalyinál még aszályosabb nyárról. Terveim szerint már áprilisban kiültetem a paradicsomok egy részét, az esetleg alászálló májusi fagyok kivédésére pedig a felhalmozott műanyag palackokkal és fóliával tervezem takarni a palántákat.

Szótlan szerda - Viszlát tél! - Sonja Hinrichsen hórajza

Snow Circles from Beauregard, Steamboat Aerials on Vimeo.

Nem találni rá szavakat!

Vetőburgonya

A tavalyi mulcsos burgonyakísérletem eredményeként van annyi vetőgumónk, hogy az idén is “leadhatom a rendelést” a természetnek 3-4 zsák krumplira. Szívesen bővíteném azonban a választékot, ezért utánanéztem, milyen fajtákat egyszerű és érdemes beszerezni. 

A burgonya számos jellemző kórokozójával (PVY, PVX, PVA, PVS, PLRV, lombfitoftóra, gumóvarasodás, burgonya fonálféreg Ro1, burgonya fonálféreg Ro4 , burgonyarák 1-es patotípus) szemben magas rezisztenciával bíró fajták közül válogattam a keszthelyi Burgonyakutatási Központ kínálatában, melyek beltartalmi jellemzői alapján az is kiderül, milyen felhasználásra alkalmas leginkább egy-egy fajta. A magas szárazanyag- és keményítő tartalom együtt jár a magas nyersfehérjetartalommal, és alacsony redukáló cukortartalmat garantál, azaz sárga hasábburgonya süthető az ilyen termésből, nem barnul és keseredik meg mielőtt átsülne. A redukáló cukortartalom egyébként növekszik, ha 5 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten tároljuk a burgonyát. “Az alacsony hőmérséklet okozta édesedés nagyjából visszafordítható a hőmérséklet 15–20 °C fokra való növelésével.” (Zsom Eszter) A gumók keményítőtartalma azonban egyenetlen vízellátás hatására is redukáló cukorrá alakul, amit nagy eséllyel mulcsozással megelőzhetünk, hiszen a talaj nedvességtartalma kiegyenlített a takaró alatt.

A kiválasztott keszthelyi fajták pedig a következők: 

A Démon egyik szülője a holland nemesítésű Kuroda. 

Katica - magyar és holland nemesítésű fajtákból 

White Lady - termésátlaga kimagasló, virágai pedig illatosak, ami plusz pontokat jelentett a mérlegeléskor 

A korábban idézett Zsom Eszter arra jutott három holland és hat magyar nemesítésű fajtára kiterjedő vizsgálatában, hogy a “...White Lady megítélése mind minőségi, mind mennyiségi paraméterei alapján kedvező. Öntözés nélkül 30 t/ha feletti volt a hozama, az öntözésre jól reagált, hatására termésmennyisége jelentősen nőtt. A kísérleti területre jellemző tájegységben vizsgálataink eredménye alapján étkezési célra ez a fajta adaptálható a legjobban a vizsgált fajták közül.” 

Öntözéssel - amit az idén is talajtakarással tervezek helyettesíteni - akár 50 % fölötti termésnövekedése is elérhető. Az öntözés a termés mennyisége mellett a gumóméretet is kedvezően befolyásolja míg az egyes fajták beltartalmi jellemzőin alapvetően nem változtat. Ilyen módon nem befolyásolja számottevően a burgonyában felhalmozódó kálium, foszfor, kalcium, magnézium, kén, mangán, réz, cink vagy vas mennyiségét sem. 

A mulcsban játszik Bobó cica miután fölszedtem a termést.

Kiegyenlítetlen - rosszul időzített, nitrogéntúlsúlyos - trágyázás mellett csökken a gumók keményítőtartalma, mely rontja a burgonya eltarthatóságát. Nem elhanyagolható az sem, hogy a “... burgonyanövényben a szervesanyagfelhalmozódás a virágzást megelőző 10-15 napon, valamint az elvirágzást követő 15-20 napos időszakban a legnagyobb. Ez az időszak hazai körülmények között általában száraz, így a növény nem tudja felvenni a szükséges tápanyagot, még abban az esetben sem, ha a talajban jelen vannak.” Újra csak arra a következtetésre jutok, hogy a komposzttal, fűnyesedékkel takarás a legüdvözítőbb, ha jó minőségű és bőséges termést szeretnék betakarítani. 

Összehasonlításképp egy népszerű fajtáról született megállapítás ugyanebben a tanulmányban: “A kísérlet során a Desirée termésmennyisége öntözés hatására jelentősen megnőtt, de a minőségi paraméterek tekintetében többnyire alulmaradt a hazai nemesítésű fajtákkal szemben. A szárazanyagtartalma öntözés esetén is alacsony volt, mindemellett rezisztencia-tulajdonságai is kedvezőtlenek.”

A kísérlet löszön képződött mély humuszrétegű, közepes tápanyagtartalmú, mészlepedékes csernozjom talajon folyt. Homoktalajon 8-10 cm, kötött talajon - amilyen a kertünkre is jellemző - 5-6 cm a burgonya vetésmélysége.

Tavaly egy egyesült királyságbeli vetőmag katalógus adta a végső impulzust, hogy krumpliföldet hasítsak ki a kertünkből. Talán Magyarországon is egyre népszerűbb az 1855-től növények és vetőmagok csomagküldésével foglalkozó cég, melynek egyik füzetében bukkantam Magyarországon nemesített burgonya fajtákra. A Sarpo sorozat tagjairól tekintélyes “irodalom” lelhető fel szerte az Interneten nagyszámú híveinek köszönhetően. Miután elolvastam számos - egyöntetűen elismerő - véleményt, utánanéztem, hol szerezhetők be Sarpo fajták Magyarországon. Kereskedelmi forgalomban egyikük sem  volt kapható, mert állami minősítéssel nem rendelkeztek. Informális forrásból azonban lehetséges Sarpo Mirának mondott fajtát beszerezni, noha a termesztés módjáról - legfőképpen a növényvédelemre gondolok - nem tudtam meg részleteket. Figyelemreméltó azonban az Agroinformban 2011-ben megjelent írás, mely Sarpo Mira vetőburgonya magyarországi termesztéséről szól. 

A gumók maradéktalanul kikeltek, ám a lombozat, virágzat és a termés sokféleségéből következően sem állíthatom, hogy Sarpo Mirát termesztettem. Talán más Sarpo fajták is keveredtek a csomagba, ami kedvemre való feltételezés. A betakarításkor igyekeztem szín szerint elkülöníteni a fajtákat, de azt hiszem többéves játéknak nézek elébe, hiszen héj alapján nem lehetséges egyértelműen megkülönböztetni a fajtákat. A termesztésével kapcsolatos tapasztalataimat itt osztottam meg.  

Az idén az Agrogalgakertől rendeltem vetőgumókat, melyek szuperelit szaporítási fokozatból származnak, azaz a “...nemesített növényfajta fajtafenntartójának közvetlen irányításával előállított, a tenyészkerti törzsek keverékéből származó, továbbszaporításra kiadott...” vetőmagok. Nyilvánvaló, hogy a Démon, a Katica és a White Lady előállítása során a Burgonyakutatási Központ telephelyein a nagyüzemi mezőgazdaságban szokásos növényvédelmet alkalmazzák, melynek része a közvetlen környezet gyomirtása is. Keszthelyen egyébként folynak burgonyafajták genetikai módosításával kapcsolatos kutatások is. 

Nyíregyházán is folyik burgonyanemesítés. Piros héjú fajták létrehozása mellett tájfajták génmegőrzésével és ismételt termesztésbe vonásával foglalkoznak.

A közelmúltban kibővített tápiószelei Növényi Diverzitás Központban ugyancsak beszerezhetők Magyarországon nemesített illetve tájfajták, ám a természetes vegetáció génkészletének megőrzése is a központ küldetései közé tartozik - a napokban folyó Flóra Konferencia témája éppen ez utóbbi tevékenységéhez, a Pannon Magbankhoz kapcsolódik. A burgonyatermesztés magyarországi történetének tükrében egészen megdöbbentő, ha Tápiószelén tárolnak olyan tájfajtákat, melyek elkerülték a XX. században tapasztalt nagymértékű leromlást. 

Burgonya

A burgonyatermesztéshez ideális tenyészidőszak hasonlít az ideire a meleg tavasszal, a csapadékos június-júliussal, majd szárazabb augusztussal és az egészen napos szeptemberrel. Máskülönben a Kárpát-medence a viszonylag száraz, forró nyaraival nem számít optimálisnak a burgonya termesztéséhez, hiszen 26 ℃ fölött már leáll a gumóképződés. A tenyészidőszakban hulló csapadék mennyisége pedig sokkal meghatározóbb tényező a termés alakulásában, mint a talaj tápanyag-ellátottsága (Zsom Eszter tanulmánya). A talaj kémhatásával szemben nem különösebben igényes burgonya gumóinak fejlődéséhez a középkötött talaj - homokos vályog vagy vályogos homoktalaj - felel meg, a rögös földben a gumók rosszul fejlődnek, erősen sérülnek.  

A termesztés szempontjából viszonylag kedvező klimatikus viszonyokkal rendelkező Északi-középhegységben, vályogos talajon fogtam krumplitermesztésbe miután a Ruth Stout inspirálta gondolat elhatározássá ért. Stout termesztési módszerének alapvető eleme a mulcsozás szalmával, friss növényi nyesedékkel, komposzttal. A Kitchen Garden márciusi számában éppen a megrendelt vetőburgonyával kapcsolatos tesztről olvastam - többek között szalma alatt termesztésről. Az Organic Gardening áprilisi száma pedig hétféle termesztési mód között veszi számba a szalma alatt termesztés előnyeit és hátrányait - ami alapján némileg kevesebb termésre számítottam, mint bakháttal várható.

Áprilisban szereztünk be 120 vetőgumót, melyeket két hétig előhajtattam. Ez idő alatt a Kedves kapálógéppel feltört (dicséretként meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére megtette, hogy számára nem öröm a kerti tevés-vevés) egy évek óta pihentetett kertrészt, ami rengeteg napot kap. Hosszan tisztogattam, gereblyéztem az új ágyást, és bevallom, közben többször elfogott a kétségbeesés, vajon győzöm-e majd, amibe belefogtam. Későnek számító időpontban - éppen fogyó hold volt - 35 cm-es gumó- és 90 cm-es sortávolságra, 5-10 cm mélyre elvetettem a kis krumplikat.  

A három vetőárkot előzőleg beöntöztem, a gumók köré pedig Dudaritot szórtam, majd pár cm-es bakháttal jelöltem a bevetett sorokat és fűnyesedéket raktam rájuk, hogy a cicák  ne a gumók fölött ássanak.  Fűnyíráskor - nagyjából háromhetente - valahányszor újabb réteget kaptak és a sorközöket is így mulcsoztam. Három héttel később már ilyen csinosak voltak a bokrok, melyeket a nyár közepéig csak fűnyesedékkel takartam.  

Júliusban komposztot bontottunk és az érett-félérett felét kihordtam a krumpli alá. Szeptemberig további fűnyesedék rétegek kerültek a halmokra.  

Mulcsozatlan sorköz

Mulcsozott sorköz

Valamikor júniusban kérdezték a szomszédok, van-e egyáltalán krumpli a hatalmasra nőtt lombok alatt. Akkor  végigtapogattam egy sort a mulcs alatt és nagyon elcsodálkoztam azon, amit találtam. A tenyeremet kitöltötte egy-egy gumó számos tő alatt, így kitett néhány kilót az első újkrumpli szüret. Attól fogva nem vettünk krumplit boltban, csak fogtam a kosaram és kiherélem egy-egy bokrot - így mondják arrafelé, ahol születtem, ha csak pár gumót szednek föl egy tő alól. 

 A burgonyabetegségekkel szemben semmiféle szerrel nem kezeltem az ültetvényt, kivéve a krumplibogár/kolorádóborgár (Leptinotarsa decemlineata) elleni négyszeri permetezést Dipellel, amikor megjelentek a lárvák a leveleken - határozottan gyérítette a számukat. Amikor augusztusban a faluban mindenfelé elszáradtak a krumplilevelek és legtöbben kiásták a termést, a kertünkben még mindig harsogó zöld volt a lomb és erősek a szárak. Akkor kezdődött a csíkoshátúak inváziója! Egészen szeptember végéig - amikor elszáradtak a szárak - gumikesztyűvel felszerelkezve indultam krumplit szedni hetente egyszer-kétszer-háromszor - akkor már mindenféle formájával nagy számban jelen volt a krumplibogár.

A vetéstől eltekintve egyetlen egyszer sem öntöztem a három sorban nevelt krumplit, mégis egyenletesen nyirkos volt valahányszor kutakodtam a mulcs alatt. Fölszedéskor, szeptember utolsó napjainak egyikén nagy öröm volt, hogy ásó nélkül könnyedén össze lehetett szedni a termést. Mivel szerszám volt nálam, hát fölástam a helyét és visszahúztam az ágyás tetejére a megmaradt mulcsot. 

Soronként 30 szem gumót vetettem, három zsáknyi termett az ágyásban, ami alapján azt mondhatom, egy kiló egészséges krumpli termett egy vetőgumóból - 2 szemet rágott meg cserebogár pajor a termésből.

Ha valaki utánaszámolt volna, mondhatná, hogy 3x30 szem csak 90, pedig 120 vetőburgonyáról írtam az elején. Elárulom, hogy a kertünk egy másik részén elvetettem a megmaradt 30 szemet hagyományos bakháttal takarva aztán. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy kontrollcsoportot is neveltem, mert tapasztalat híján másként nem tudnám felmérni a komposztos termesztés előnyeit és hátrányait.

Az összehasonlítás tehát így mutat:

Kevéssel több termett tehát a bakhátas soron, de legalább annyi sérült is volt a gumók között. Az igazi csoda - azon túl, hogy egyáltalán termett krumpli -, hogy öntözés nélkül egészséges, nagy gumókat fejlesztett a komposztos “társaság”. A talajban megtartani a nedvességet sokkal gazdaságosabb (ökologikusabb), mint öntözni. Cicák nagyokat aludtak a mulccsal takart sorközökben a krumpli lombjának árnyékában, és ez ugyanolyan mosolyfakasztó, mint a gyönyörű termés látványa. 

Amint írtam, valamennyi fűnyíráskor kiszórtam a nyesedéket az ágyásra, amire a tő takarásán kívül azért is szükség volt, mert a mulcs összeesik egy idő után, a nagy lomb pedig eldőlhet olyankor. Nem nevezném ezért lusták módszerének a mulcsozást - ahogy azt tarják néhányan -, de megtérül a fáradozás a betakarításkor. 

Barsy Sarolta

Fajtákról, rezisztenciáról legközelebb írnék, most szeretnék azzal búcsúzni, hogy ezt a bejegyzést Barsy Sarolta emlékének ajánlom. 108 évvel ezelőtt ezen a napon született az Óvári Mezőgazdasági Akadémia első női hallgatója, Kossuth-díjas növénynemesítő, de munkáját 1973-ban Fleischmann Rudolf emlékéremmel is elismerték. Számos somogyi burgonyafajta létrehozása fűződik nevéhez: Somogyi sárga, korai, sárga kifli, Somogy gyöngye.

Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme

Miközben a manapság elvárt szinte teljesen gyommentes vetésekről alig takarítható be több termés, mint a XX század közepének enyhén gyomos vetéseiről, a gyomirtó szerek egyre szélesebb körű használata a gyomok változatosságának beszűküléséhez, génkészletük elszegényedéséhez vezetett, a gyomirtó szereknek ellenálló transzgénikus (genetikailag módosított) kultúrnövények termesztése pedig továbbszegényedésüket valószínűsíti.

Magyar táj a XX. sz. elején (Fortepan) 
 

Fenntartható fejlődésről gondolkodva a mainál - amikor számos gyomfaj vörös listán van - bizonyosan kedvezőbb környezeti állapotot képzelünk el megtartani. De vajon visszafordítható-e környezetünk romlása pusztán azáltal, hogy képessé válunk elszakadni a teljesen gyommentes gabonatáblák vágyától?

 Magyar táj a XX. sz. közepén (Fortepan) 

Visszatér-e egy társulás vagy annak valamely veszélyeztetett faja, ha teret hagyunk számára? Tudunk-e eleget ahhoz, hogy “ápoljuk a beteget”?

Pinke Gyula és Pál Róbert Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme című könyve alapján úgy tűnik, az elővigyázatosság elvét érdemes lenne fontolóra venni.

Nem nehéz belátni, hogy a nagyüzemi körülmények között termesztett gyomvetőmagok felhasználása súlyosbítja a géneróziót.

Magára hagyott szőlőskert

A növénytársulások változása az erdő kialakulása felé mutat - és ez a megállapítás érthető akkor is, ha tengerre, óceánra, magas hegycsúcsra vagy zord északi tájra gondolunk, ahol semmiféle erdő ki nem alakulhat. A növényi szukcesszió zavaró tényezője az emberi tevékenység, melynek hatásai a befolyásolt rendszer bonyolultságával mérhetők. Kultúra és természet kölcsönhatásának számos mozzanatát mutatja be a 2005-ben megjelent botanikai munka. 

Szántás ökrökkel a XX. sz. elején Magyarországon (Fortepan)

Ez az írás nemcsak azért könyv, mert könyvesboltban árulják, van borítója és lapjai, de világosan kiolvasható a mondanivalója is. Aki kinyitja szokatlanul jó minőségű képeket láthat, melyek könnyen felismerhetően ábrázolják a tárgyalt növényeket, társulásokat, vagy akár a növénytermesztési munkák közül is számosat. Legfőbb értéke azonban az, hogy közérthető megállapításai magyarországi szántóföldek és szőlőültetvények gyomvegetációjának vizsgálatán alapulnak. Környezeti viszonyaink alakulásának megértéséhez egy európai történelmi vonatkozású fejezet is hozzájárul. Érdekes részlet például, hogy már az ókorban meglehetősen hatékonyan védekeztek a gyomok ellen ott, ahol acélszerszámokkal művelték a földet. Meg kell jegyeznem, a szomszédaim szerint is a kapa a legjobb gyomirtó.

A szerzők célja a gyomnövények megítélésében kívánatos szemléletváltozáshoz hozzájárulni. De vajon lehetséges-e örvendezni egy nem szívesen látott “vendég”, valamely gyom felbukkanása fölött? Legalábbis meg lehet tanulni, ha elfogadjuk, hogy a világnak része, nem pedig célja vagyunk. A mulcsozott ágyásokon domináns folyókáról vagy mezei szulákról (Convolvulus arvensis) például érdemes megjegyezni, hogy hosszú gyökerével mélyebb talajrétegekből hoz felszínre tápanyagokat, nagyban gazdagítva a komposztot.

Munkács vára a XX. sz. közepén (Fortepan)

Micsoda művelt lejtők!

A könyv olvasása közben döbbentem rá arra is, hogy a talajszerkezet olyan lényeges tényező a hőmérséklet alakulásában, hogy képes az egyébként kedvező domborzati adottságokat is ellensúlyozni. Az Ulánbátorral közel azonos szélességi körön épülő vályogos kertemben a növények fejlődése akár két héttel is elmarad hasonló fekvésű kertekkel összehasonlítva.

Aratás a XX. sz. közepén Magyarországon (Fortepan)

“Ha a kétszeres egymás után 4-5 idén elvettetik: egésszen Rozzsá válik, és a’ Búza belőle eltűnik. Innen minden Szántóvető azt állítja, hogy a’ Búza Rozzsá, a’ Rozs Toklátztzá vagy vadotztzá, és konkollyá el szokott változni.” (Nagyváthy J., Magyar practicus termesztő, 1821.) Aki kíváncsi a hajmeresztő veszedelem korszerű olvasatára, és arról is szívesen olvasna, hogyan válhatott a vadrozs - az árpa és a búza gyomnövénye - termesztett gabonává a gazdálkodás módszereinek - legfőképp a betakarítás módjának - változásával és a szükség kényszerével, tegyen szert a jól szerkesztett botanikai tankönyvre.

 Már 1 000 Ft-ért is kapható.