2010. július 26., hétfő

Romantikus kastélykert - Martonvásár



Ahogyan a barokk kert szinonimája a franciakert, a romantika korával jön létre az angolkert - angolul inkább tájképi kert, azaz landscape (park). Látogatható gondozott angolkertjeink egyike a martonvásári Brunszvik-kastély körül terül el.



A Természetvédelmi Területen parterre-ek (sövénnyel, esetleg kőszegéllyel határolt szabályos rajzolatú ágyások, akár színes virágokkal szőnyegszerűen beültetve) helyett dendrológiai gyűjtemény hivatott elvarázsolni a sétálót. Kár, hogy kevés tábla segíti a tanulást.







A neogótikus kastélyból a tóra látni.





A nagy vízfelületen tükröződik a kert majd minden szeglete, itt a romantikus kertek egyik kedvence, a szomorúfűz, szemben pedig...



...a sziget fái,



...a sokféle zöld.



A kastély a tó túlpartjáról - jobbra már a sziget csücske látszik.



A tó körül kanyargó sétány borostyánszőnyeg mellett visz, így nem ritka a fákon kúszó Hedera.




Mindig akad valami festői látnivaló - hol misztikus, máskor egzotikus -, itt egy fényben fürdőző fiatal facsoport. Komponált, ám nem valószerűtlen.



Némi fogódzó a fák azonosításához.



A rokokó óta kedvelt a chinoiserie - keleties elem - a kertekben: a szigetre vezető híd és...



...egy japán juhar.



A sziget egyik kincse, a mocsári ciprus léggyökereivel.




A tóból túlfolyó víz mint patak.



Kidőlt fa - éppen ahogyan a természetben.



Hatalmas gyepfelületek teszik pazarrá az angolkertet, fenntartásuk pedig kevésbé költség- illetve munkaigényes, mint a parterre-eké.





Szobor állít emléket Közép-Európa első óvodája (kisgyermekiskolája) megalapítójának, Brunszvik Teréznek (1775-1861), aki maga is részt vett a kert alakításában. A kastélykertben Óvodamúzeum működik.



Az élőfal nyüzsgő "lakóktól" hangos.



Az "előkert" koros atlaszcédrusa.



A séta után jóleshet üldögélni még kicsit mélázva a növénycsoportok teremtette hangulatok fölött. A kert szinte bármely pontján érdemes időzni.

2010. június 30., szerda

Extrém





A kerti szezon közepére erősen megkopott a kesztyűm, de még mindig véd, a rózsák nyári igazításához sem használnék mást. Noha kevésbé szellőzik, mint a textilkesztyűk, a hetek óta nyirkos kert gyomlálásakor sem ázik át. Talán egy szezont bír ki alapos igénybevétel mellett, amivel egy új kert kialakítása is jár. 30 °C-on mosom.

Nem tudom roncsmerüléskor, nehéz munkagépekhez használva vagy extrém-sportoláskor is ugyanennyire feslésnek indul-e, de bizonyos, hogy a kertészkedés valamennyihez mérhető.

2010. június 28., hétfő

Bodzalevelű macskagyökér






A macskagyökérfélékhez tartozó Valeriana officinalis ssp. sambucifolia andezithegységek szurdokerdőinek jégkorszaki maradványfaja. Nem messze kertünktől, a Börzsönyben vadon is nő - az Északi-középhegység védett (!) növénye.




Levelei a Valeriana officinalisénál szélesebbek, a bodzáéhoz hasonlítanak. Magyar nevei jórészt gyökerének macskákat megigéző illatára utalnak: macskagyökérfű, macskagyökönke, gyökénke, gyökönke, mezei vagy orvosi macskagyökér. A baldrián, bádián, baldiánfű és hodolán elnevezések módosulhattak a valerianból, vagy a fény istene, Baldur nevéből alakulhattak és német közvetítéssel kerültek nyelvünkbe. Találkozni még terjékfű (talán gyógyító fű), fordulófű, mezei nárdus (Dioscoridesnél nard) és Szent Magdolna-füve nevekkel is. Botanikai nevét a latin valere ( jó erőben lenni) szóig vezetik vissza, ám lehetséges, hogy közvetlenül Pannonia - Diocletianus idején létrehozott - északkeleti közigazgatási egysége, Valeria (a mai Magyarország és Horvátország területén - központja Sopianae - ma Pécs) után kapta.




Nemcsak a cicákat ejtheti bűvöletbe, a borkóróhoz hasonlóan illatos virágai vonzzák a rovarokat.




Gyökere mellett valamennyi részét használják orvoslásra legalább az ókortól. Idegnyugtató hatása közismert, ahogyan az is, hogy túlzott fogyasztása veszélyeket rejthet.




Fenntartható kertek erdőszéli kiültetéseiben jól megtelepedhet, ám sudár termetével, érdekes leveleivel és ernyőkben bogas virágaival városi kertekben is izgalmas látványt nyújthat, ha nyirkos, üde talajban fejlődik - meghálálja a mulcsot. Napon halvány rózsaszínű, a szőlőlugas mögötti árnyasban spontán kelt tő virága pedig fehér. Kertünk vályogtalaján 2 m fölé nő, ám az idei esős nyárban már 2,5 m fölött van valamivel, mégis ellenáll az erős szeleknek. Magról és tarackról szaporodik - ez utóbbit nálunk nem teszi magától. Augusztusban és szeptemberben érdemes magját elvetni.




Már nem emlékszem, hol, mikor vettem. Egyszer csak megnőtt és felhívta magára a figyelmet, a következő évben magonca kelt néhány méterre tőle, aztán még egy a rákövetkező évben. Heteken át bontja habszerű bogokban virágait, melyeket rózsacsokorba szoktam kötni.





2010. június 25., péntek

Múzeum


Mától ismét közelebb van az idei Karácsony, mint amilyen távol vagyunk a tavalyitól, hiszen - ha lassan is - elkezdenek rövidülni a nappalok. Ezekben a hetekben nemcsak Skandináviában ünneplik a nyarat, kerti mulatságokat, sőt kertészeti eseményeket rendeznek a rövid - vagy akár fehér - éjszakák örömére szerte a világon.



Egy svájci múzeum is a nyári napforduló havában tárta gyűjteményét először a látogatók elé a 2007-ben egyesült Rapperswil-Jona középkori kolostorának csodás kertjében. A 10 hektáron kiállított mintegy 2000 darabból álló gyűjtemény merőben szokatlan - az egyes darabok 50-130 évesek és 17 év gyűjtőmunkájának eredményeként álltak össze.


Kép az ArchDaily oldaláról


A világ első élőfa múzeumát hozta létre Enzo Enea tájépítész. A pályája során megépített több száz kert kialakítása számos koros fa eltávolításával járt, melyeket nem vágtak ki, inkább megpróbáltak átültetni. A megmentett növények között felállított homokkő tömbök hivatottak kiemelni a fák szépségét, a változatos formákat. A 22 fafajt bemutató arborétumban Közép-Európából költöztetett Pinus sylvestris (erdeifenyő) is él.



Video a DW-TV Euromaxx magazinjából


A családi vállalkozásból kinőtt cég termékei - díszítő elemek, kerti bútorok - számára is kiállítótérként szolgál a park, valamint ide tervezték az új tájépítész irodát, mely bemutatóterem, iskola és alkotóműhely is lesz egyben. Enea elképzeléseit Chad Oppenheim építész értelmezte a fenntarthatóságot szem előtt tartó megoldásokkal, amilyen a geotermikus fűtő- és hűtőrendszer, a zöldtető vagy a helyi - akár újrahasznosított - nyersanyagok használata.

A fertődi Esterházy kastély kertjében fölöslegessé vált Taxusoknak milyen esélye van arra, hogy megmentsük őket saját magunktól?

2010. június 2., szerda

Erdei borkóró






Mérsékelt övi erdők és erdőszélek lágyszárú növénye a boglárkafélék családjába tartozó Thalictrum aquilegiifolium. A görög thaliktron olyasmit jelent: osztott levelű; aquilegiifolium: aquilegia (harangláb) levelű. Magyarul a borkóró mellett elterjedt a (cámolyalevelű) virnánc, a galamblevelű virnác és a ruta is - bár nem áll közeli rokonságban a rutákkal.




Sokporzós virágai bodzaillatúak, hamvaszöld levelei pedig valóban hasonlítanak a haranglábéhoz - könnyedek, madártollszerűek, a harmat és az esőcseppek gyöngyként ülnek meg rajta. Minden része - a gyökere különösen - mérgező, ezzel együtt gyógyszer készül belőle és kis mennyiségben gyógyteába is keverik.





A szél mellett a rovarok is hozzájárulnak beporzásához. Aszmagtermését érdemes közvetlenül beérés után elvetni - én tavasszal próbáltam, nem indult már csírázásnak, de lehetséges, hogy a meleg-, majd hideghatás hiányzott hozzá. 3 mm mélyre vetve legalább 12 °C szükséges a csírázásához. Hibridjeit a mályva árnyalataiban kínálják.






Fenntartható kertek növénye. Ha a nap egy rövid részében árnyék vetődik rá, máris jól érzi magát, kártevők ritkán támadják meg, -25 °C-ig bizonyosan télálló. Buja növekedéssel hálálja meg a töve köré terített mulcsot, az üde talajt.




A PFAF szerint nem tanácsos hüvelyesek közvetlen szomszédságába ültetni, mert gátolja növekedésüket. Nem terjed erőszakosan - nálunk évek óta fél méter körüli a szélessége és egy méter magasra nő. A Kárpát-medence honos növénye számos Thalictrum fajta mellett.
Védettek!



Egy hagyomány szerint az újszülöttet borkóróval kitömött párnára fektetik, hogy sikeres életet biztosítsanak számára. Legalábbis örömteli pillanatokra számíthat, aki kertjében nevel belőle, mert a levelei a néhány hétig tartó virágzást követően is szépek.